Újra visszatértek a magyar zarándokok, két nap alatt öten is érkeztek, aminek persze nagyon örültem. Hihetetlen mennyi mindent lehet tanulni a vándoroktól; a velük való beszélgetés mindannyiunk számára nagyon tanulságos. Mindig tudok valamit tanulni mások történetéből, illetve sok hasznos tanácsot is kapok. Nem éppen az elmúlt napok megállapításai a legfontosabbak, mégis valahogy ma érett meg bennem mindez. Végtére nagyrészt azért, mert az egyik lány éppen a saját sorsáról beszélt, és arról a nyugtalanságról, ami benne zajlik. Majd kiemelte a Daviddal való beszélgetést, aki rávilágított, hogy a két énje küzd benne, és hogy nem szabad elnyomnia, tiltakoznia ellene. Aki volt a Caminon, az biztosan emlékszik erre a fantasztikus emberre, aki Astorga előtt pár kilométerrel a puszta közepén ennivalóval, gyümölccsel és frissitővel várja a zarándokokat. Mindezt pedig egy félig kész, mondhatjuk inkább, hogy lerobbant ház előtt teszi, ahol egy kis szoba van berendezve neki, persze minden luxust mellőzve. Egész addigi életét ott hagyta, hogy segítse a zarándokokat, mindezt csupán adományért cserébe. Szóval, ő egy jelenség, aki teheti, mindenképpen látogassa meg! Az a hihetetlen öröm, boldogság és szabadság, ami sugárzik belőle egyenesen magával ragadó!
Egy másik zarándok úgy fogalmazott, hogy szerinte az itt létem egyben megtisztulás is. Mindezt úgy jelentette ki, hogy az ég világon semmit nem meséltem neki az életemről. Hihetetlen, hogy szavak nélkül is olykor így ráéreznek az emberek a rejtett dolgokra. Mert jobban belegondolva testi és egyben lelki megtisztuláson megyek keresztül, mely már önmagában sem egyszerű folyamat; így szerintem nem meglepő, hogy a lelkemben olykor ellentétek merülnek fel. Egy annyira más világba csöppentem, ami néha még számomra is felfoghatatlan. A két világ kontrasztja annyira éles, hogy egy átmenetet kellene találnom közötte, de még keresem a mikéntjét. Szerencsére bőven kapok tanácsot a környezetemtől, szinte minden nap hallhatok egy rejtett tanácsot. Megint egy másik zarándok arra hívta fel a figyelmemet, hogy jó lenne, ha egy kicsit magammal is foglalkoznék, nem csak mindig másokkal. Sokszor valóban túlzásba esem, és csakis a mások érdekeit helyezem előtérbe, ahelyett, hogy saját magamra gondolnék. Olyan ez, mint egy tartozás törlesztése, bár sokszor elég negatívan gondolok önmagamra. Pontosabban arra, hogy mit is érdemlek meg; azaz hogy egyáltalán jár-e nekem bármi is az élettől. Aztán a következő pillanatban nagyon gyorsan elhesegetem az összes ilyen jellegű gondolatomat, mert tudom, hogy minden hibám ellenére azért érdemes vagyok a boldogságra. Csak ugye, mégis magunknak a legnehezebb megbocsájtani, és elég sok mindent kell végiggondolni, míg eljutunk a megoldáshoz. Mindenesetre időm bőven van, és most a munkában sem kell megszakadnunk. Napok óta egyre kevesebben vannak, és várhatóan csak szeptember közepétől lesznek újra többen. Addig pedig élvezzük a megérdemelt pihenést, és megpróbálok kihasználni minden percet, hogy közelebb jussak a megoldáshoz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.