Egyre inkább érezhető, hogy nem sokára itt a húsvét, illetve a nagyhét. Ez esetünkben azt jelenti, hogy ugyan a másik albergue is kinyitott a városban, mégis szinte minden nap többen érkeznek hozzánk. Ezzel összhangban, azonban sajnos az emberek is megváltoztak, persze tisztában voltam vele, hogy mi vár rám. Tegnap viszont, azért még számomra is meglepően viselkedett egy kedves zarándok, pedig viszonylag mindenre fel vagyok készülve. Nincs mit tenni, az alkohol olykor érdekes dolgokat hoz elő az emberekből, és ez a caminon sincs másképpen. Éppen a mostani, húsvéti időszaktól kezdenek megjelenni azok a vándorok, akik inkább mint egyfajtra szórakozást fogják fel Szent Jakab útját. Nem akarnak sem elmélkedni, sem átgondolni életük mozzanatait; egyszerűen csak egyik városból el akarnak jutni a másikba – akár autóbuszon -, ahol csupán némi italra és társaságra van szükségük. Illetve ismét egyre több a „turista”, akiknek eszük ágában sincs gyalogolni, hanem kapásból a buszmenetrendet kérdezik. Mindezt saját honfitársaim között is megfigyelhettem, az elmúlt egy hétben ugyanis meglepően sok magyar érkezett hozzánk. Persze én sem találhatom meg az összhangot mindenkivel, de újból jó példát kaptam arra, milyen sokat jelent a hozzáállás kérdése. Gondolok itt arra, hogy óriási a hangsúly azon, hogy mit sugározunk ki magunkból. Ha pozitívan gondolkozunk, és ezt is adjuk a másik félnek, akkor mi magunk is ezt fogjuk visszakapni. Viszont, ha csupa negatív energiát ontunk magunkból, akkor természetszerűleg ilyen eseményeket fogunk magunkhoz vonzani. A magyarokat sajnos túlságosan is jellemzi az a beállítottság, hogy mindenben a hibát keresik, csak a gondjaikat mesélik, és ezzel mintegy folyamatosan a problémájukban élnek. A Caminon viszont felkínálkozik egy lehetőség; levetkőzni mindezt. Elfelejteni a nehézségeket, és tiszta fejjel, káros behatások nélkül gondolkozni az életről. Persze ez nem mindenkinek egyszerű, sőt sok mindenkinek nem is sikerül. És aki a negatív hozzáállásától még itt sem tud megszabadulni, az ne is csodálkozzon azon, hogy eltérő élményben lesz része, nem kaphatja ugyanazt a varázslatot. És hogy mennyire vagyunk eltérőek? Ugyanazon tényről két véleményt hallgathattam meg, egész pontosan az ittlétemről. Egyikük fantasztikusnak találta, hogy ebben a környezetben tölthetem a napjaimat, sőt ha lehetősége lenne rá, talán ő maga is hospitaleroként tevékenykedne egy ideig. Míg másikuk első felvetése rögtön az volt, hogy nekem mi hasznom van ebből!? Ugye már a kérdés kapásból is elgondolkoztató...miért még mindig csak ott tartunk, hogy saját hasznunkat keressük mindenben? És egyáltalán az is érdekes, hogy milyen szubjektív fogalom a haszon! Pontosabban az, hogy mit értünk haszon alatt, mert eredetileg egy olyan előnyt jelentett, ami bárhogy és bármiből keletkezhetett. Mostanság a haszon szó hallatán azonban az emberek nagy többsége csak is anyagiakra, esetleg különböző tárgyakra gondol. Hova tűnt a mosoly, a szeretet vagy éppen a nyugodtság értéke? Vagy még sorolhatnám azt a rengeteg apró kis mozzanatát az itt töltött időnek, melyért  érdemes volt idejönnöm. De erről meggyőznöm senkit nem kell, aki pedig magától nem érzi át mindezt, az elég egyértelmű jel arra vonatkozóan, hogy kissé más világban élünk. Nem mintha ezzel bármi probléma lenne, ugyanis mindannyian másképpen fogjuk fel a világot, már csak ezért is kell megbecsülni minden személyt, akivel megtaláljuk az összhangot!