Tenerife, szikrázó napsütés, árnyékban 26 fok, napon nem is tudom mennyi. Három napja vagyok itt ezen a csodás szigeten, mely véleményem szerint még gyönyörűbb lenne, ha ez a rengeteg szálloda és emberi létesítmény nem rontaná el az összképet. De nincs mit tenni, végülis laknia kell valahol ennek a temérdek turistának, aki ide érkezik.

Édesapámékkal való találkozás persze minden körülmények között jó lenne, de itt azért mégis ha lehet, még fantasztikusabb! A repülőtéren vártak rám, és megpróbáltuk bepótolni az elmúlt fél évet. Mindent azért még mostanáig sem sikerült megbeszélnünk, de a leglényegesebb információkkal ők is, illetve én is tisztában vagyunk. Persze nem tagadom, jó egy kicsit kipihenni a fáradalmakat, nem kell időre felkelnem, nem kell sietnem sehova és egyáltalán nincs semmi dolgom. Egyrészt fantasztikus érzés, másrészt azért az ember már érezte hasznosabbnak is magát. Illetve tudom, hogy a kollégáim jó sokat dolgoznak helyettem is; azt azért hozzá kell tenni, hogy bőven van segítség Astorgában, de munka is akad. De nem is ezen van a hangsúly, mert most nem szabad egy pillanatra sem a munkára gondolnom! Bevallom, ez azért nehéz feladat! Már csak azért is, mert hiányoznak a zarándokok, és a környezetem. Itt minden a turistákról szól, vagyis pontosabban a turisták pénzéről. Az egész egy nagy turizmus gyár, ha lehet ilyet mondani. Tőlem ez a fajta mentalitás már egy kissé távol áll. Emlékszem, amikor Cipruson voltam egy pillanatra sem zavart a turisták áradata, és minden, ami köréjük épült. Most viszont már egy kissé túlzásnak érzem a bárok, éttermek, boltok sokaságát. A parton mindent eladni próbáló színesbőrűek látványa már végképp zavarja a nyugalmamat. A hotelekben dolgozó személyzetet nézve egyre inkább megfoglamazódik bennem, hogy nem tudnék már egy ilyen helyen dolgozni. Miközben tudom, hogy két évvel ezelőtt, még hasonló körülmények között képzeltem el az életemet. Mindezt persze apukámék is eszembe juttatják, akik már nem egyszer említették meg, hogy milyen jó lenne nekem itt munkába állni. Ezzel egyáltalán nem értek egyet, és egyre inkább saját terveim megvalósításán jár az eszem. Egy furcsa érzés motoszkál bennem, ami azt suggalja, hogy ne aggódjak emiatt, mert végeredményben el fogom érni mindazt, amit elterveztem. Egyre inkább kezdenek megvilágosodni a részletek, és egyszerűen az élet olyan apró kis ajándékokat, eseményeket sodor az utamba, amely mind ez irányba tereli a gondolataimat. Persze mindez a jövő zenéje, most csakis az elkövetkező nyárig szabad előre néznem. Első`lépés ugye az idegenvezetés, és az itt töltött időt már eddig is megpróbáltam a legjobban kihasználni. Fordítom, tanulgatom a tudnivalókat, és legkésőbb június végén neki szeretnék állni a város bemutatásának. Ebben segítségem is lesz, és alighogy visszamegyek, máris egy római körútra tudunk elmenni a spanyol óra keretein belül, ezzel is újabb ajándékot kaptam az élettől.

Sajnos nem tudom mikor fogok tudni írni legközelebb, mert az internettel gondjaim vannak, de amint a lehetőségeim engedik, rögtön gép elé ülök. Addig is élvezem a megérdemelt pihenésemet, és közben jó utat kívánok minden egyes zarándoknak!