Una hospitalera en Astorga

Az elmúlt két nap eseményei közül jó pár zarándokot ki tudnék emelni, szám szerint hatot. Az első közülük egy fiatal német lány volt, aki elsőre ismerősnek tűnt, de egyszerűen nem tudtad rájönni, hogy honnan. Míg végül eljutottunk a megoldáshoz! Annak idején ő is szeptemberben volt a Caminón, és egy éjszakát közösen töltöttünk el, még hozzá a kedvenc alberguemben! Hihetetlen, nem gondoltam volna, hogy valaha még látni fogom, így hatalmas meglepetés volt. Sajnos nem volt időnk sokat beszélgetni, de persze megadta az e-mail címét, ahova el is kell küldenem egy közös képünket. Már csak azért is elképesztő mindez, mert összesen hárman aludtunk az albergueben, ez a lány a barátjával, illetve én. Ugye elég kicsi volt a valószínűsége, hogy éppen itt fogunk találkozni, de az élet furcsaságokra képes! Persze ezek után a saját Caminóm apróbb részletei jutottak eszembe, és nagyon jó volt nosztalgiázni egy kicsit. A következő meglepetés nem sokkal ezután érkezett; két férfi lépett az alberguebe, egyikük tipikusan magyar volt. Ránézésre meg lehetett mondani, hogy egy helyről származunk, a másik inkább németnek tűnt. A megérzésem helytálló volt, mindketten magyarok voltak, csak egyikük Svájcban él hosszú évek óta. Ezek után pedig már semmi egyébre nem számítottam, amikor egy hölgy zarándokról kiderült, hogy Komárnóban él, tehát szlovákiai magyarról van szó, aki különösen megörült nekem. Talán ő lopta be magát a legjobban a szívembe, egészen furcsa kisugárzása volt, élvezet volt vele beszélgetni. Még magamhoz sem tértem, amikor egy másik úriember kezében, a Caminóról szóló könyvet magyarul fedeztem fel, kiderült, hogy egy házaspár szintén kis hazánkból érkezett hozzánk. Ezt, azért már tényleg nehezen akartam elhinni, de megpróbáltuk a legjobban kihasználni a helyzetet. Együtt kávéztunk a teraszon, csodáltuk a fantasztikus kilátást, és mindenki felfedett az életéből egy aprócska részletet. Sajnos a két idősebb úriember nem tartott végig velünk, de azért közös képet velük is tudtunk készíteni. Mindez már csak azért is vicces, mert éppen  most gondolkodtam rajta, hogy milyen régen voltak már nálunk magyarok, erre egy nap alatt öt is érkezik.
A rakott krumpli szerencsére nagy sikernek örvendett, és segitonknek is tudtam adni belőle, így rekord gyorsasággal elfogyott. Annak persze örülök, hogy a magyar konyha elnyeri a helyiek tetszését, már gondolkodom, mi lesz a következő ínyencség. Az elmúlt két nap is sok munkával telt, ráadásul ma elment az egyikmunkatarsunk és csak holnap fog visszajönni, ami ugye azt jelenti, hogy reggel helyette is nekünk kell takarítani. Tehát nem fogunk unatkozni! A holnap más meglepetést is tartogat, ugyanis elvileg új hospitalero érkezik; vagyis inkább régi – új, mert csak számomra ismertelen. Ez sem teljesen igaz, mert annak idején ő írta fel a nevemet a könyvbe, amikor zarándok voltam. Franciaországból jön hozzánk, és elvileg rettentő kedves ember, kíváncsian várom! Pénteken pedig egy japán segítő érkezik, és ma egy regi hospitalero is jelentkezett, hogy tud jönni ismét dolgozni. Ahhoz képest, hogy attól féltem senki nem fog munkába állni helyettem, hirtelen nagyon sokan lesznek! Legalább mindenkinek lesz ideje pihenni!