Una hospitalera en Astorga

Már éppen kezdtem volna megszokni az átmeneti magányomat, amikor is betoppant egy angyalka az albergube. Hatalmas mosolyával és gyerekes ártatlanságával tényleg mintha egyenesen a mennyből érkezett volna. Elkiabálni már semmit nem merek, de úgy érzem ismét jó társaságban fogom tölteni az elkövetkező napokat. Történt ugyanis, hogy három zarándokkal egyszer csak megjelent egy fiatal német lány, aki jelenleg is hospitaleraként dolgozik. Sajnálatos módon - bár ezesetben az én szerencsémre - nem nyerte el tetszését az albergue, ahol a zarándokokat várja. Így felvetődött benne, hogy inkább hozzánk jönne dolgozni; ennél jobban nem is tudta volna időzíteni! Vajon mekkora esélye volt mindennek? Most sem tudok egyebet mondani,  minthogy „valaki” nagyon jól alakítja itt a körülményeket! Azt pedig már csak mellékesen jegyzem meg, hogy talán végre tényleg lesz egy magántanárom, és lesz kivel gyakorolnom a németet. Ami pedig a nyelvtanulást illeti, minden tekintetben jól haladok vele; még tanárként is. Munkatársamat ugyanis angolra tanítom már egy jó ideje; na nem mintha annyira kiválóan értenék hozzá, viszont az a szint, amit ő igényel, még nekem sem okoz problémát. Lassan, de biztosan haladunk, és minden egyes mondattól boldogabb vagyok, amit elsajátít. Tudni kell; hogy egy több, mint hatvan éves úriemberről van szó, tehát szorgalma igen lenyűgöző. Csakúgy, mint azoké a hölgyeké, akikkel együtt járok spanyol órára; a hét sikerélménye is hozzájuk kapcsolódik. Éppen a nyelvtan rejtelmeiben merültünk el, amikor is nekem kellett segítenem néhány csoporttársamnak megoldani a feladatokat. Gondolom nem kell ecsetelnem az érzést, hogy majd másfél év nyelvtanulás után én mondom meg a helyes választ az anyanyelvű társaimnak. Amúgy a csoport, ahova járok egyszerűen fantasztikus, olyan rég elfelejtett kézségekre hívja fel a figyelmemet, amit magam sem reméltem. De emellett igen szórakoztató is, mindig gyorsan elrepül az idő. Holnap egy kiállítást fogunk megnézni, amit a nőnap alkalmából rendeznek a városi könyvtárban, már nagyon kíváncsi vagyok rá.  Bár mondjuk nem csak ezen az egy napon kellene ekkora figyelemet szentelni a hölgyeknek! (Azzal együtt, hogy nem tudom létezik-e férfinap? Igen, letezik:nowember 19!) Azt azért be kell vallani, hogy itt kint a férfiak jóval többet segítenek a nőknek, mint amihez én hozzá voltam szokva. Teljesen természetes, hogy a férfi főz otthon, vagy éppen, hogy hétvégén együtt takarítják ki a lakást a párok. Én saját környezetemben erre nem igen találtam példát, mintahogy annak idején én magam sem vártam el a segítséget a háztartásban. Pedig lehet, hogy csupán kérni kell, és máris a rendelkezésünkre áll a társunk! Mindenesetre a régi női-férfi szerepek napjainkra eléggé megváltoztak, aminek persze meg van mind a jó, mind a rossz oldala. Azt azért szívesen fogadnám, ha a párom maga főzné a vacsorát; persze ennek a kérdésnek sajnos most éppen nincs aktualitása.

A tavasz közeledtét is egyre inkább érezni lehet, mind a helyieken, mind pedig a zarándokokon. Az astorgai lakosok egyre tovább népesítik be a főteret, még késő este is gyerekekkel és élettel telik meg a város központja. A zarándokok pedig újból igen korán útra kelnek; van, aki már hajnal hatkor távozik. Ehhez igazodva már jóval korábban is érkeznek, bár persze a nyári tömeg még várat magára. A szent héttel kezdődően azonban beindul a zarándokok áradata, amit kíváncsian várok. Velük párhuzamosan érkeznek majd a különböző hospitalerok is, bár ekérdést illetően mindannyian nagyon nyugodtak vagyunk. Ugyanis rengetegen térnek vissza előző évekből, ami egyfelől azt is jelenti, hogy jól érezték magukat; másfelől, tudjuk kire számíthatunk. Leginkább persze a japán kollegákat várom, illetve a magyar munkatársamat, akik heteken belül meg is érkezik!