Una hospitalera en Astorga

Ismét alszik nálunk magyar zarándok! Egy meglehetősen idős bácsiról van szó, így kettőnk viszonya egy kissé távolinak mondható, de megpróbáltam az ő kedvében is járni egy meleg levessel. Emellett persze az összes általam ismert nevezetességre felhívtam a figyelmét, aminek őszintén örült! És meg kell jegyezni, hogy hihetetlen kitartásról tesz tanúbizonyságot, ha valaki hetven év felett napi harminc, de egy esetben több, mint negyven kilométert gyalogol! Szerintem kevesen képesek rá! Bár azt is meg kell jegyezni, hogy felfigyeltem rá, hogy a zarándokok döntő többsége az ötven év feletti korosztályból kerül ki! Azért a hetven év felettiek minden esetben csodálatra méltóak!

A betegségem sajnos rosszabb lett tegnap óta, így kénytelen voltam gyógyszeres kezelésbe kezdeni, amit túlságosan nem szeretek, de nincs mit tenni, nem lehetek beteg! A zarándokoknak is szükségük van rám, és persze a munkatársaimnak is. Bár ma nagyon aranyosak voltak, mert sok időt kaptam pihenésre, így délután tudtam meditálni is. Sajnos a jóga, és a meditáció mostanság kimarad az életemből, így amikor lehetőségem adódik rá, ugyan egyedül, de megpróbálom bepótolni. Reggel viszont nem éppen a legjobban kezdődött a napunk, bár mindenkit máshogyan érintett ugyanaz a probléma. Tudniillik ugyanis, hogy tegnap itt volt egy nő, aki már dolgozott itt önkéntesként, és amúgy Brazíliából származik, de most itt él. Már akkor is mondta a munkatarsam, hogy nem tartozott a kedvencei közé, de ennél többet nem beszélt a dologról. Ma viszont hármasban reggeliztünk; ismét szóba került a hölgy, és ekkor munkatarsam már kissé erőteljesebben fejtette ki a véleményét. Ugyanis egyszerűen nem tud vele együtt dolgozni, mert mindig mindenkiről csak rosszat tud mondani, és állandóan a férfiakkal van elfoglalva. Azért jött Spanyolországba, hogy férjet találjon magának, és persze meg is lelte, majd őt is mindennek elhordta, persze mostanra el is váltak. De mindeközben még zarándokként egy másik férfival „aludt” egy szobában.  De, hogy miért is érintett mindenkit rosszul ez az eset? Munkatarsam felidegesítette magát, hogy nem szabad egy embert a múlt alapján megítélni, és különben is lehet, hogy megváltozott. Emellett szerintem, még azt is mondta, hogy nekem ne mondjanak rosszakat másokról, mert ez nem helyes, illetve ne ítélkezzen senki felett. Emiatt persze egyikuk érezte magát hibásnak, rossz embernek titulálta saját magát, és meglehetősen magába volt zuhanva a délelőtt folyamán. Az én rossz kedvem pedig egyszerűen csak magától, és a körülményektől jött; na meg persze a saját gondolataimtól. Attól a sok mindentől, ami eszembe jutott életem apró részleteivel kapcsolatban. És mindattól, hogy mennyi mindent egyszerűen nem tudok elfelejteni, bármennyire is szeretném. Az utóbbi napjaim tényleg erről a fajta elmélkedésről szólnak, ami biztosan nem lehet véletlen. Mintegy jelzésként értelmezem, ami felhívja a figyelmemet arra, hogy még igen sok feladatom van saját magammal. A délutáni pihenés után a spanyol órán ismét ugyanazzal a problémával néztem szembe. Ugyanis, ha új tanuló érkezik hozzánk, akkor mindig vele foglalkozunk egy kicsit, honnan jött, és hasonlók! Most ugye egy új skót fiú jár a csoportba, így ma szinte egész órán az ő hazája volt a téma. Ez pedig tökéletes hátteret adott ahhoz, hogy a Skóciában eltöltött idők jussanak az eszembe. Az összes nehézség, amin keresztülmentem, és egyáltalán az ottani események. És most, ahogy ezt írom, tudatosul bennem, hogy számos olyan dolog jut eszembe, amire a Caminom során nem gondoltam. Mintha ez egy intés lenne, hogy ne gondoljam azt, hogy mindenen átrágtam magam. Mintegy felhívás egy újabb útra!