Una hospitalera en Astorga

Az elmúlt két nap is szinte csak munkából állt, nem igazán volt időnk pihenni. Ugyan a nagyhétnek már vége lett, mégis iszonyú sok zarándok érkezik hozzánk. Munkatarsunk visszaérkezett Rabanalból, de ma masikunknak kellett elmennie, megis egy kicsit lepihenhettem délután. Miután kissé elromlott az időjárás egy kicsit megfáztam; azért persze nem olyan vészes a helyzet, de jól esett délután ágyba bújni; csak olyan nehéz utána felkelni!

Ismét elmentem spanyolra, ugyanis az ünnepek miatt nem volt óra. Igen nagy meglepetés ért, ugyanis egy régi zarándokkal futottam össze. Nagyjából egy héttel ezelőtt aludt nálunk, egy skót fiúról van szó, aki eléggé ittas állapotban érkezett meg hozzánk. Emiatt nem is tartozott munkatarsam kedvencei közé, igy nem maradhatott két éjszakát nálunk. Éppen ezért, átment a másik alberguebe, és most ott önkéntesként tevékenykedik, közben pedig spanyolul tanul. Kíváncsi vagyok hány órán fog megjelenni, bár most kicsit sem tűnt ittasnak!

Sajnos nem locsolt meg senki ezen a húsvéton, vagyis mondhatjuk úgy, hogy félig meddig igen! Persze senki sincs tisztában a mi szokásainkkal, de azért mondtam egyik segitomnek, hogy nézzen utána. Elfelejtette, de én azért elmeséltem neki, hogy nálunk a lányokat meglocsolják ilyenkor, hogy el ne hervadjanak. Így szimbolikusan egy kis vizet én is kaptam a fejemre, ő pedig cserébe egy csokitojást! A húsvétomat illetően más emlékezetes nem maradt, de azt azonban tudom, hogy otthon nem tartozott a kedvenc szokásaim közé. Amikor kislányként otthon vártuk a locsolókat az persze más volt, de az utóbbi években az ember inkább elmenekült a férfiak elől. Mert ugye, amikor egyféle illattal permeteznek be, az még kellemes, kettő már inkább érdekesnek hat, de négy illat után már inkább visszataszítónak tűnik. Mindenesetre jó érzés volt otthon tojásokat festeni, és várni a vendégeket! Milyen régen is történt mindez! Az utóbbi napokban elég sok minden eszembe jutott a régi életemmel kapcsolatban, főként a rosszabb dolgok. Nem is tudom, sokat és sok mindenről beszélgetünk, és néha éppen olyan esemenyek kerulnek szoba, ami sok emléket elevenít fel bennem. Ettől az elmúlt napokban kicsit ingadózó a kedélyállapotom; vagyis inkább keverednek bennem az érzések. Egyik pillanatban örülök, hogy mindezt magam mögött tudhatom, és csupán a tapasztalataim között szerepel, máskor pedig egyszerűen iszonyú rossz gondolatok kapnak el. Érdekes, mert ugyanezt látom a tarsamon is, amikor a fiatalságáról kezd el beszélni, sőt sok mindenről nem is akar társalogni, én pedig nem erőltetem. Sokszor annyira kísértetiesen hasonlítanak a körülmények Ciprushoz. Rengeteg alkalommal látok embereket az utcán, akiknek ismerősnek vélem az arcát, majd rájövök, hogy egy ciprusi személyt jutott az eszembe. Illetve a hospitalerawal való kapcsolatom is hasonlít mindarra, amilyen Mariaval volt. Talán éppen ezek miatt is Ciprus viszonylag sokszor eszembe jut, mi történt ott velem, mit rontottam el, ha egyáltalán elkövettem valami hibát. Persze az is lehet, hogy mindennek így kellett történnie, és hasznosítanom kell mindazt, amit ott, és persze az összes többi helyen megtanultam. Hiszem azt, hogy mindannak, ami velem történt az az értelme, hogy itt legyek ezzel a gondolkodással, és kihasználjam a tapasztalataimat. De azzal is tisztában kell lennem, hogy jó pár dolog van az életemben, amit még nem sikerült a helyére tennem, és erre először egy nagyon kedves zarándok hívta fel a figyelmemet. Egy magyar fiúról van szó, aki saját érzéseiről és életéről mesélt, mely akár az én sorsomról is szólhatott volna. Saját történetével világított rá, hogy bőven van még min gondolkodnom!