Minden nap egyre többen és többen érkeznek, ennek megfelelően rengeteg munkánk volt, ilyen élményben itt még tényleg nem volt részem. Ma egészen sokáig, fél hétig tudtam aludni. Ki is kellett használnom ezt a kis időt. A zarándokok amúgy ma is kedvesek voltak, és ma nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítani velük, egészen különlegesek is akadtak a vendégek között. És persze ma sem maradtam magyar vándor nélkül, sőt, ketten is érkeztek hozzánk kis hazánkból. Este elmentünk koccintani, és beszélgetni, de mindketten egy kissé távolságtartóak voltak. Tényleg olyan érdekes, hogy mennyire eltérőek az emberek, és már az első pillanatban meg lehet ítélni, hogy mennyire vagyunk egy hullámhosszon. Azért persze minden magyarral szívesen beszélgetek, de hol van mindez ahhoz képest, amikor a teraszon együtt vacsoráztunk, vagy éppen még fél tizenkettőkor sem bírtuk abba hagyni a társalgást. Teljesen más világ! Van, amikor annyira közel kerül az ember a másikhoz, hogy a legbensőbb érzéseit is elmeséli, míg máskor, még az elérhetőségét sem kéri el. Tegnap írt Sun Mi, egy koreai lány, aki egy táskát küldött nekem ajándékba. Leírta, miért is jött el a Caminora, ugyan az útja során nem beszélt róla senkinek. Néhány hónapja vesztette el az édesanyját, és élete legnehezebb időszakát élte át, ezért vágott neki ennek a hosszú útnak, hogy átértékeljen mindent a bensőjében. Erről saját Caminom is eszembe jutott, ugyanis félig meddig én is ezért vágtam neki az útnak. Én nem vesztettem el egy családtagomat sem ebben az időben, mégis úgy éreztem, hogy az egész életemet végig kell gondolnom, és újra értékelnem. Meg kell találnom mindazt, ami igazán fontos nekem, amiben tényleg önmagam lehetek. És érdekes, mert még Santiagóba sem értem, amikor már tisztában voltam bele, milyen élet lett nekem szánva. Emlékszem O’Cebreiro magasságában már tudtam, hogy nem kell a jövőmön gondolkodnom, mert tudom, mit kell tennem! Most pedig itt vagyok a teljes boldogságban és nyugalomban, ennél többet pedig azt hiszem nem is nagyon kívánhatnék. Vagyis olyan dolgot nem, ami számomra valóban fontos!
Mindezeket azonban a kedvenc íróm szebben öntötte szavakba: Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életet. Idővel rájössz, hogy ez nemcsak örömet szerez, hanem valami sokkal mélyebbet ad: értelmet az életednek. Paulo Coelho
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.