Una hospitalera en Astorga

Spanyolországban elvileg nem jár a Télapó. Elég nagy a hangsúly az említett elvieken, ugyanis a Camino mentén az ember mindig csodákra lelhet. Az elmúlt pár nap számomra is hihetetlen meglepetéseket tartogatott. Kezdeném is a legnagyobbal, mely a legszebb ajándék volt számomra az elmúlt pár hónapban. A Jóisten egy házaspár képében küldte hozzám angyalait, akik tulajdonképpen jobban ismernek, mint saját ismerőseim. Hosszú ideje követik figyelemmel életem szinte minden lépését, és most végre találkozni is tudtunk. Fogalmam sem volt róla ki olvassa a bejegyzéseimet, kivel osztom meg az életem töredékeit; és most végre szemtől szembe találkozhattunk. Meglepetésemet nem is tudom szavakba önteni, meghatottságomat pedig végképp. Kimondhatatlanul örülök a megismerkedésünknek, és bízom benne, hogy a jövőben máskor is találkozni fogunk. Ki tudja, talán közös hazánkban, vagy az én új otthonomban ismét, vagy még az is lehet, hogy az ő otthonukban! A Camino csodákra képes, így sosem tudhatjuk mit tartogat! Egy dolog azonban biztos, sosem fogom elfelejteni őket, és minden egyes nap velem lesznek gondolatban! Nem csak a belőlük áradó mérhetetlen szeretet végett vésődtek be az agyamba – igaz, már ez is éppen elég lenne –, hanem egy számomra igen fontos ajándékot kaptam tőlük. A legnagyobb értéket mindig az képviseli számomra, amit az ember szívből ad, ami az övé; ami őt jeleníti meg. Így a csuklómon Fatima ereklyéje minden egyes nap őket jutattja eszembe! Olyan ajándékot kaptam, ami mostantól az én részemmé vált, és érezhető benne az az energia, amit előző tulajdonosától származik. Köszönettel és szívből jövő hálával tartozom ezért! Kívánom, hogy útjukat Szent Jakab védelmében tegyék meg! Buen Camino!

Az ékszerek mindig fontosak az ember életében, de esetemben különleges szerepet töltenek be, egy-egy embert képviselnek. Egyetlen pár fülbevalómat az életemet majdnem hogy a legjobban meghatározó férfijától kaptam, akitől oly sokat tanulhattam. Ugyan sok rosszat is megéltünk együtt, de tanításai mindig velem maradnak. Az időt az édesanyámtól kapott karórán figyelem, melyet még Ciprusra küldött ki nekem a születésnapomra. Egyetlen nyakláncomat édesapámtól kaptam, mely a ballagásom óta kíséri végig életemet. A rajta függő keresztet egy dél-afrikai hospitaleratól kaptam ajándékba, melyet évek óta viselt. Rózsafüzér gyűrűmet egy német hospitalera ajándékozta nekem, és szintén különleges szerepet tölt be az életemben. Minden nap eszembe jut japán „édesanyám”, aki fiatalkori gyűrűjét adta nekem emlékül. Mindezek után pedig újra fontos ékszer díszíti a kezemet. Nem is olyan régen még volt karperecem, de sajnos elveszett. A kezdeti letörtség után azt  mondtam magamnak, hogy biztos van valami oka a történteknek, és nem szabad keseregnem miatta. Mostanra tudom miért kellett megválnom tőle; hogy helyette egy sokkal magasztosabb emléket őrizzek magamon, magamban.

A Télapó ezen felül még más meglepetést is tartogatott, ugyanis karácsonyi hangulat érkezett az alberguebe. A spanyoloknál ugyanis az a szokás, hogy jóval az ünnep előtt feldíszitik a karácsonyfát, és így várják a Szentestét. Így a tavalyi évhez hasonlóan idén is karácsonyi pompába öltöztettem a fenyőfát, ami már az ünnep közeledtét jelzi. Amúgy már nagyon be vagyok zsongva az év vége közeledtével, és rendkívül várom már, hogy haza induljak. Ez persze annak is köszönhető, hogy januárban voltam otthon utoljára, nagyon régen láttam a családomat, és idén is különleges ajándékokkal készülök. Ilyenkor mindig izgatottabb vagyok attól, hogy a saját meglepetéseimet átadjam, ráadásul ismét saját készítésűek. Idén ugyan nem kötöttem sálat, viszont családtagjaimnak személyre szóló ajándékokat készítek. De emellett a velük való találkozás is nagyon felvillanyoz! Arról a rengeteg zarándokról már nem is beszélve, akivel otthon találkozni fogok! Igazság szerint, már hihetetlenül várom, hogy otthon legyek, azzal együtt,  hogy tisztában vagyok vele, mennyire vissza fogok vágyni ide. Annál nagyobb lesz a boldogságom, ha visszaérkezem. A magyarországi időtöltésem alatt munkatársaim is meglátogatnak, ami külön örömmel tölt el, megmutathatom nekik, hol éltem, bemutathatom őket a barátaimnak. Számukra már pontosan megterveztem a kis hazánkat bemutató körutat, persze csakis a legfontosabbakra koncentrálva!

Ami a hospitalerokat illeti, sajnos nem jártam szerencsével az utolsó segítőkkel. Egy fiatal pár érkezett hozzánk, és ugyan először azt hittem, hogy remek társaság lesznek, de később minderre eléggé rácáfoltak. Ugyan önmagukban mindketten aranyosak voltak, viszont csakis egymással érezték jól magukat. Tulajdonképpen senki mással nem foglalkoztak, tehát nem csak engem hagytak figyelmen kívül, hanem a többieket is. Vagy esetleg reggeli közben rejtvényt fejtettek, olvastak. Míg más hospitalerokkal a reggel mindig a közösségi életről szólt, így már csak ezért is furcsa volt mindezt megszoknom. A helyzetünk akkor indult javulásnak, amikor megbeszéltük, hogy mikor távoznak! Az elkövetkező pár napra azonban nem érkezik mellém segítő, így egyedül maradtam, ami ismét kellő nyugalommal tölt el. Sok mindent kell ugyanis végiggondolnom az utazásom előtt, és ehhez a lehető legnagyonn békére van szükségem, melyet most meg is tudok teremteni magamnak!