Una hospitalera en Astorga

Szinte mindegyik napom fantasztikusan telik itt, mégis azért nekem is vannak mélypontjaim; még hozzá éppen ma. Van úgy, hogy minden rosszul sül el, csak a rossz hírek követik egymást, és a körülmények sem a legtökéletesebbek. A reggelemet egy borzasztó hírrel kezdtük meg, ami egyben a legszomorúbb, és a legcsodálatosabb is az El Caminon. Mégis mindannyiuk számára megrázóak voltak a történesek, jó pár órára szükségem volt mire túl tettem magam rajta. De még mielőtt idáig eljutottam volna, máris a msaik kollega érkezett a következő rossz hírrel, aminek a következtében, megint elbizonytalanodtam saját magamban. Sokszor úgy érzem, hogy mostanra jó emberismerő vált belőlem, de most úgy tűnik, megint beleestem a régi hibámba, miszerint mindenkiről csakis jót feltételezek. Tehát ismét át kell gondolnom mindezt, és sajnos tudatosítani ismét, hogy már pedig az emberek nem mind kedvesek, és jóakaratúak. Sajnos az utóbbi időben a takarítást már nem a regi munkatarsammal végzem, hanem a két japán hölggyel, akik bármennyire is kedvesek, mégis hatvan év felett járnak. Amúgy elképesztő, mennyire nem lehet megállapítani a korukat!A lényeg, hogy egy kissé nehezebb lett a reggeli munkám, és sokkal több mindenre oda kell figyelnem, mindent leellenőrizni, hogy éppen jól elvégezték-e. Ma pedig sietnem kellett, hogy mindenre jusson idő, és a kapkodást nagyon nem szerettem. Sajnos elég negatívan álltam munkába, de ismét be kell látnom, hogy mindez az én fejemben dőlt el, és ma elég nehezen találtam meg a pozitívumokat. Közben tönkre ment a mosógép is, ami aztán itt elég nagy problémát okoz! És persze olyan kis apróságok is bosszantottak, hogy mindenki csakis alul szeretett volna aludni, mindenki meg akarta nézni a szobákat, persze csakis kétágyas lett volna a megfelelő. Akinek pedig azt mutattam, annak az volt a problémája, hogy miért nincs kettő alul, miért kell felmászni az emeletes ágyra. Hozzáteszem mindezt öt euróért fejenként. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy ma szinte mindenki ilyen problémás eset volt, de tényleg én sem voltam ma túl jó hangulatban; és ugye amit kisugároz magából az ember, azt is kapja vissza. Még az a szerencse, hogy kevés zarándok érkezett, így azért egy fokkal könnyebb volt a helyzet. Hihetetlen, hogy egyik nap nem lehet elférni, és matracokat kell leteríteni, másik nap, pedig az albergue fele telik csak meg. Az igazság viszont az, hogy ma egyikünk sem bánja, egyrészt, mert fáradtak vagyunk egy kicsit, másrészt pedig a mai körülmények nem adták meg a legjobb hátteret a boldogságunkhoz.

A következő sokkoló élmény pedig délután ért, Pelmentünk orvoshoz és vásárolni; útközben azonban megálltunk egy patikában, ahol egy gép segítségével megnéztük a vérnyomásunkat. Azzal még minden rendben is lenne, a súlyom viszont eléggé lesokkolt. Az elmúlt fél évben biztosan nem álltam mérlegre, de azért meglepett az eredmény. Munkatarsam sem volt a legboldogabb a súlyát látva, de megbeszéltük, hogy el fogunk járni sétálni, mert egyszerűen nem mozgunk eleget. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle, de most már tényleg tarthatatlan az állapot!

A napom csúcspontja pedig a főtéren való borozás volt, amikor is elfeledkeztünk az összes rossz eseményről, ami történt, és csak néztük a városháza előtt játszó gyerekeket. Annyira élvezem ezt a nyüzsgő kisvárost, olyan picike, hogy rögtön belopja magát az ember szívébe; viszont annyira teli van élettel! Ebből aztán lehet erőt meríteni, bármennyire is rosszul sikerült az ember napja; holnapra pedig mindez már feledésbe is merül!