Una hospitalera en Astorga

Ismét Santiagóban vagyok, amiről egész sok minden eszembe jut. Egyrészt, ami talán most a legaktuálisabb, hogy két héttel ezelőtt, innen indultam nyaralni, és hihetetlen gyorsan elrepült az idő! A Tenerifén töltött idő természetesen jól telt, de elég sok konzekvenciát le lehet vonni belőle. Egyrészt, és talán ez a legfontosabb, hogy nagyon hiányoznak a zarándokok, a velük való munka, és egyáltalán az a különös atmoszféra, ami körükben tapasztalható. Ugyan pár évvel ezelőtt még animátorként is el tudtam volna képzelni az életemet, és ténylegesen eszembe jutott, hogy egy szállodában, a vendégek szórakoztatásának biztosítása, megfelelő munka lenne számomra. Mostanra beláttam, hogy nem tudnám így leélni az életemet, és oly idegenné vált ez a fajta munka. Emlékszem, hogy Ciprus a szívem a csücske volt, ahol imádtam minden egyes pillanatot, bár ha jobban belegondolok elég hasonlatos Teneriféhez. Persze mindazt leszámítva, hogy míg a görög sziget bőven tartogat látnivalót, történelmi nevezetességet, addig a spanyol híján van mindennek. Ami viszont mégis közös a két szigetben az a turisták áradata; ezzel együtt a szállodák, bárok, és boltok végeláthatatlan sora és az a személytelenség, ami körbelengi mindenezeket. Mert nem az ember a fontos, hanem csakis a pénze, bármennyire is szomorú; ez van. Mindettől eltekintve sokkal szebbnek láttam a szigetet, mint előzőleg, ami részben annak is köszönhető, hogy más részeit is felfedeztük. Egyúttal, ha sikerül a látómezőnket megszabadítani az emberi építmények sokaságától, akkor elképesztő hely. A növényzet, és maga a természet, sajátos kietlenségével igen szemet gyönyörködtető. Ami pedig a szigetet illető még egy fontos megállapítás, hogy annak idejen egyik legkellemetlenebb emlékem volt, hogy az emberek nem beszéltek angolul,  mindenkivel csak spanyolul lehetett kommunikálni. Erős hangsúly kerül most a lehetett a szóra, ugyanis ez alkalommal szinte mindenki angolul beszélt! Hihetetlen volt számomra, de volt olyan hely, ahol közölték, hogy nem tudnak spanyolul társalogni velem. El sem akartam hinni! Gondoltam, milyen jó lesz, mert már beszélek a helyiek nyelvén, de majdnemhogy többet beszéltem angolul. Édesapámékkal persze nagyon jó volt találkozni, mert már több hónapja nem láttam őket. Valószínűleg az elkövetkező hónapokban sem fogunk találkozni, így megpróbáltunk minden időt kihasználni. Furcsa volt ismét együtt „élni” velük, de jó volt látni, hogy milyen boldogok együtt. A nyaralásom pedig itt záródik, mert már úton vagyok a saját kis világom felé.

Előtte azonban még megállok Santiagóban, ahová októberben is megérkeztem. Akkor még semmit nem tudtam erről a világról, csak azt, hogy egyszerűen hívogat, mintha egy hang a fülembe suttogná, hogy már pedig, ezt kell tenned. Nem tudtam mi vár rám, de ahogy máskor is rábíztam magam a sorsra, amit akár nevezhetünk Istennek, most is őt választottam, mert tudtam, hogy gondoskodni fog rólam. Be kell lássam, hogy igazából a tenyerén hordoz, mert sokkal több mindent kaptam, mint amire valaha is számítottam. És mindig, minden egyes pillanatban vigyázz rám „valaki”, és sodorja felém az élet ajándékait.  Sokszor legszívesebben elsírnám magam, mert nem tudom elhinni mindezt. Mint amikor egész életedben keresel valamit, de nem tudod szavakba önteni, hogy mi az. Tudod, hogy valahol létezik, csak azt nem hol. Talán még azt is érzed, hogy egyszer meg fogod találni, csak azt nem, hogy mikor. És amikor végre elér ebbe az álomvilágba az ember, akkor el sem akarja hinni; mert azért mégis huszonhét évbe telt mindez. Októberben, amikor Santiagóba értem, még nem éreztem ezt a fajta végkifejletet, mégis tudtam, hogy ez az a pont, ahonnan kezdve teljesen megváltozik az életem. Sokan megkérdezték tőlem annak idején, hogy milyen terveim vannak, hogy képzelem el az életem; válaszolni persze nem tudtam rá. Hogy is tudtam volna! Nem sejthettem, hogy egy olyan helyre fogok kerülni, ahol mindenki csak a javamat akarja, és egyengeti az életemet. Nem gondoltam arra sem, hogy ebben a sajátos környezetben régi álmomat valósíthatom meg, és hogy minden ilyen tökéletesen fog alakulni. Elmondhatom, hogy az El Camino teljesen megváltoztatta az addigi életemet; sikerült megtalálnom mindazt,  amit előtte kerestem; egy olyan világot, ahol valóban otthon érzem magam!