Una hospitalera en Astorga

Az az igazság, hogy nem emlészem hol is hagytam abban a történtek mesélését, de egy biztos, hogy a lehető legjobb időben megyek el nyaralni. Az elmúlt két napban ugyanis meglehetősen sokat voltam mérges, ami rám nem jellemző, és az okát is pontosan ismerem, az új munkatársunk. Tényleg nem tudok vele egy helyen lenni, az mondjuk vigasztal, hogy ezzel mások is így vannak, nem csak én. Ugyanis ez egy kicsit megnyugtat, hogy nem velem van a baj. Szerencsére tényleg nem én nyertem meg magamnak, tehát viszonylag kevés időt töltöttünk együtt, mégis nekem ez is elég volt. A napjaimat egy masik hospitalerowal dolgoztam együtt, akivel nagyon jó barátok lettünk, és ugyan nem egyszerű eset, de mindig lehet nevetni vele. A lényeg, hogy sikerült kialakítani a kettőnk közötti összhangot, nagyon sajnálja, hogy elmegyek. Ugyan én magam még most sem hiszem el, hogy hajnalban buszra szállok, és elmegyek Santiagóba. Pedig már csak pár óra van hátra addig!

Az elmúlt napok rekord menyiségű magyart tartogattak számomra, ugyanis ma három, tegnap egy, illetve előtte kilenc magyar töltötte nálunk az éjszakát. Igaz az is, hogy nagyon sok zarándok érkezik, de azért mégis csak meglepő, hogy ilyen sokan érkeznek kis hazánkból.  A zarándokokról röviden amúgy csak annyit írnék, hogy rengetegen vannak, tegnap megtelt a nagy albergue, és a kicsit kellett kinyitnunk, ami tényleg sok mindent elárul. Azért persze hiányzik a téli hangulat, amikor kevesen vannak, de tudom, hogy nem sokára az is eljön. Addig pedig ki kell használnom a tömeget, és be kell mutatnom nekik Astorgát.

Tegnap új hospitalero érkezett, még hozzá Japánból. Fantasztikus ember, akivel nagyon jó együtt dolgozni, már hiányzott az ilyen munkaerő, mert az elmúlt időszakban nagy hiányt szenvedtünk a jó emberekből. Az uj holgy például teljesen "őrült", sajnos tényleg nem tudom más szóval illetni. Sajnálom a tobbieket, hogy egyedül maradnak vele, viszont nagyon örülök, hogy nem kell többet találkoznom vele! Délután elmentünk a munkatarsammal koccintani a távozásomra, nagyon jól éreztük magunkat, de szegény persze elég szomorú, hogy elmegyek. Na ez persze érthető is! Viccen kívül nekem is hiányozni fognak, és biztos jó érzés lesz visszatérni egy kis pihenő után. Ezzel együtt, tudom, hogy igénylem ezt a kis szabadságot, a pihenést, na meg persze, hogy lássam a családom. Legközelebb úgyis csak karácsonykor fogom látni őket. Bár úgy érzem, már tényleg teljesen sikerült beilleszkednem az astorgai mindennapokba, és a lehető legjobb várost választottam magamnak!