Una hospitalera en Astorga

Négy napja vagyok együtt munkatarsammal, és a konklúzióm magáért beszél! Összességében az elmúlt napokat szinte teljes egészében az édesanyámékkal tölthettem, szinte egyáltalán nem kellett dolgoznom. A takarításom csupán az alsó szintre korlátozódik, ami nagy könnyebbséget jelent; arról nem is beszélve, hogy a beszélgetési idő is lecsökkent, így mindig hamar elkészülünk. Ma pedig már este tízkor feljöhettem a szobámba, aminek hihetetlenül örültem. Megbeszéltük a napi beosztásunkat is, és az alapján is bőven lesz lehetőségem tanulni, és a munkáimat elvégezni. Kedden pedig jön meg egy tarsunk is, ami pedig azt vonja maga után, hogy még több szabadidőm lesz! A végén már egyáltalán nem is kell dolgoznom! Szóval mindezek fényében egyáltalán nem bánom, hogy a munkatarsam is velünk van, azzal együtt, hogy elkezdte a rendrakást is, és tematikusan kezdi kidobni a dolgokat. Ez legyen a legnagyobb problémám vele! Bár éppen ma mondta, hogy olyanoknak kell lennünk, mint egy családnak, és bármi problémánk van, nyugodtan mondjuk! Én már most tudom, hogy minden tökéletes lesz!

Reggel ugye nem kellett takarítanom sem, hanem korán leindulhattunk Salamancába! Mit ne mondjak, most tényleg visszasírom az iskolás éveimet, és azt bánom a legjobban, hogy én nem tanulhattam ott! Aztán ki tudja, lehet, hogy még egyszer tanulásba kezdek, akkor viszont mindenképpen ott szeretnék. Egyszerűen csak úgy árad a „tudás” abban a környezetben! Nem mintha például Skóciával bármi gondom lett volna, azok között az ódon falak között is más hangulatban teltek a napjaim, de ez a helység magával ragadó! Elképesztő katedrális, amelyet majd háromszáz éven át építettek, Spanyolországban egyedülálló főtér, megkapó kis sétálóutcák, és a történelem, amit csak ontanak magukból az épületek! Őszintén mondhatom, hogy elvarázsolt ez a hely, és igazán irigylem azokat a fiatalokat, akik itt tanulhatnak!

Búcsút vettem anyukáméktól, azt viszont nem tudom, hogy mennyi időre! Most úgy tervezem, hogy karácsony előtt nem megyek haza, aztán persze bármi történhet; esetleg még ők is meglátogathatnak még egyszer! Mindenesetre nagyon örültem neki, hogy együtt tudtunk tölteni egy pár napot, és annyi örömet okoztak nekem! Megünnepeltük a születésnapomat is, bár persze az volt a legnagyobb ajándék, hogy eljöttek hozzám! Édesanyám mostanság nagyon eltalálja, hogy éppen mire van szükségem, ez régebben nem mindig volt jellemző rá; most viszont egy fényképezőgéppel lepett meg, aminek tényleg igazán örültem. A férje pedig ismét kitett magáért, és újra feledhetetlen dolgot tett meg értem. Azt ugyanis örök életemre megjegyeztem, amikor egyik karácsonykor egy számomra beszerezhetetlen könyvvel lepett meg, még hozzá úgy, hogy bejárta a főváros jó pár antikváriumát, ahonnan ő sem tudta megvásárolni. Mégsem adta fel, ugyanis megtudta, hogy újból kiadták, és elment a kiadóhoz, hogy megvegye nekem. Ugyanezen a szentestén pedig külön nekem készített olyan halászlevet, amely nem volt erős, ugyanis, most nem tudom megérteni hogyan, de nem szerettem a csípős ételeket; a lényeg, hogy számomra külön főzött egy tállal. Most pedig ismét nagy meglepetést okozott, amin csak ámultam. Írtam, hogy ha tudnak, hozzanak nekem libamáj-pástétomot, mert ez egyike azoknak a dolgoknak, amit hiányolok olykor. Nemhogy pástétomot nem felejtették el, hanem anyukám élete párja csak az én kedvemért sütött libamájat, és azt hozták ki nekem ajándékba. És akkor még nem is szóltam arról a sok mindenről, amit kaptam tőlük, és amiket szintén ő szerzett be nekem. Anyum rengeteget dolgozik, így neki nincsen rá ideje, de a férje tényleg nagyon lelkiismeretesen utánajárt a kívánságaimnak! De most egy ideig ígérem, nem zaklatok senkit semmilyen kéréssel!

Salamancából Leónba mentem, hogy elhozzam Kenny telefonját. Ő egy amerikai férfi, aki Budapesten él, és a Caminon elhagyta a telefonját. Felajánlottam, hogy úgyis megyek Leónba, anyumék pedig haza tudják vinni neki. Sajnos nem jutott idő, hogy magamhoz vegyem, csak miután hazaindult a családom, de a lényeg, hogy már nálam van a mobil! Postán feladom neki, és előbb utóbb csak eljut hozzá! Leónban már nem időztem sokáig, mert nagyon elfáradtam, azért ez a négy nap nekem is leszívta az erőmet! De hála munkatarsamnak tudok pihenni egy kicsit!