Ismét igen jó társalgásban volt részem egy zarándokkal, még hozzá saját nyelvemen, ami persze szinte mindig még nagyobb örömmel tölt el. A Caminot bejáró vándorok jelentős hányada meglepően hasonló következtetésekre jut, attól függetlenül, hogy milyen környezetből érkeznek hozzánk. A saját vállalkozással rendelkező üzletember és a felszolgáló gondolkodása közötti különbség semmissé válik, és mindez azt sugallja, hogy ugyanazt hiányolják az életükből a körülményeiktől függetlenül. És hogy melyek ezek az alapvető megállapítások, amelyekkel a zarándokok szembesülnek? Először is, újra megtanulják itt értékelni az élet legalapvetőbb ajándékait, azokat is, melyek a megszokás világában természetesnek tűnnek. Persze a nyári hónapokban a fűtésnek nincs nagy jelentősége, de a meleg víz, azért mindig jól esik. A mostani időszakban azonban a vándorokat már pusztán a fűtés meglétével boldoggá lehet tenni. A mosógép „csodájáról” pedig ne is beszéljünk. Kíváncsi vagyok, hogy otthoni környezetben hány vándornak jut eszébe, hogy újra kézzel mosson. Van azonban egy mindezeknél sokkal fontosabb luxuscikk; még hozzá az idő! Talán éppen ennek vagyunk leginkább híján mai világunkban, és lehet, éppen ezt hiányoljuk a legjobban. Ahelyett, hogy a mában élnénk; elrohanunk a jelen mellett, mialatt a jövőnket tervezgetjük. Nem veszük észre mindazt a varázslatot, ami körbevesz bennünket, mert úgy hisszük, nincsen időnk rá. Nem érünk rá arra, hogy megálljunk, vagy hogy egyszerűen csak lelassitsuk a lépteinket, mert minden azt sugározza felénk, hogy valami rendkívül fontos dologról maradunk le. Érdekes kísérletet végeztem tegnap. Alapvetően igen pozitív beállítottságú személy vagyok, aki megpróbálja távol tartani magát a negatív behatásoktól. Már csak ezért sem nézek televíziót, a híreket aztán meg végképp nem figyelem, mintegy ezzel is óvva az én kis világomat. A minap azonban három különböző helyről is igyekeztem begyűjteni a „fontos” információkat. A próba abból állt, hogy olyan híreket kerestem, amik nélkül egyszerűen elképzelhetetlen lenne az életem; gondolok itt arra, hogy olyan hírértékkel bíró információ, amivel muszáj tisztában lennem. Nem tudom, mennyire meglepő, de semmi olyat nem találtam, amivel feltétlenül tisztában kellene lennem. Nem lesz jobb a napom attól, hogy tudom éppen mennyi baleset történt az utakon, vagy attól, hogy mennyi és milyen bűncselekmény történt. Arról nem is beszélve, hogy a gazdasági és politikai hírektől az embernek egyszerűen sírni vagy éppen felrobbani lenne hangulata; azzal együtt, hogy változtatni vajmi keveset tud rajta. Ahelyett, hogy a problémákra pedig valódi megoldásokat keresnénk, újra és újra ugyanazokat a hibákat követjük el. Szerencsére már jó pár embernek eszébe jutott, hogy a jelenlegi rendszer, amiben élünk egyszerűen tarthatatlan, ám az igazi áttörés még várat magára. Mikor jutunk végre el arra a szintre, hogy boldogságunkat ne a pénzbe keressük? (Mondjuk, például ha egyáltalán nem is létezne...) Addig is azonban mindenki abban találja meg örömét, amiben csak akarja. Lehet, hogy valakit éppen az tesz elégedetté, hogy a világ szomorú oldalát látja nap, mint nap. Álmaimban létezik egy olyan híradó, netán esetleg csatorna, amely a pozitív hírekkel foglalkozik, illetve a rossz történéseket is a lehető legjobb szemszögből közelíti meg. Nem mindegy, hogy egy pohár félig üres, vagy félig tele van...

De az időhöz visszatérve, a Caminon bőven akad lehetőség mindenre; megállhatunk akár virágokat nézni, vagy egyszerűen csak elnyújtózni egy parkban, sehova nem kell sietni. Nincsenek határidők, vagy halaszthatatlan találkozók – na jó, az azért néha akad -, nem rohan senki a környezetünkben és visszakapjuk a jelen élvezetének örömét. Az pedig már csak rajtunk múlik, hogy mindabból, amit itt (újra) megtanultunk mit hasznosítunk. Mert hogy tulajdonképpen ezen lenne a legnagyobb hangsúly, hogy valamiféle változást idézzen elő bennünk az itt töltött idő. Hogy mindazt, amivel szembesültünk utunk során átültessük a mindennapjainkba, és kissé átformáljuk gondolkodásunkat!