Una hospitalera en Astorga

Fantasztikus, de igen fárasztó napon vagyunk túl! Reggel csak annyi időre kellett dolgoznom, míg a konyhát rendbe raktam, de az elmúlt pár hónapban még soha nem volt ilyen koszos. Persze a takaritono felajánlotta, hogy segít, de most aztán valóban fontos volt, hogy én tegyem rendbe. Biztos vagyok benne, hogy amint elmentem munkatarsam lement ellenőrizni a tisztaságot, és reggel még ő is kiemelte, hogy mekkora a rendetlenség. Szóval bízom benne, hogy meg volt elégedve a munkámmal, és megnyugszik egy kissé; egy kicsit rendmániás. Na nem mintha ezzel bármi problémám lenne, mert én is büszke vagyok rá, hogy milyen szép rendezett alberguebe várjuk a zarándokokat. Még a nagytakarítás után is időben, tíz óra körül el tudtuk indulni, és tényleg sok helyre elmentünk. A legjobb az volt, hogy én ezeken a településeken már jártam, így tudtam mire számítsunk. O Cebreiro egy gyönyörű kis falucska régi házakkal és nagyjából harminc lakossal Galícia tartományban. A Caminon ez az első helység ebben a régióban, 1300 méter magasságában elképesztő hegyek között. Persze a kilátással viszonylag sokszor akad probléma, mert általában nagy a köd, de ez jellemző a galíciai vidékre. Szinte nincsen nap eső nélkül, ennek köszönhetően pedig minden zöld, és hihetetlenül dús a növényzet. Együtt is megkóstoltuk a helyi friss sajtot, amit mézzel fogyasztanak, én személy szerint imádom ezt a kombinációt. A bárban pedig két koreai lánnyal találkoztunk, akik nálunk woltak, és megismertek. Szegények, teli voltak csípésekkel, nem tudom, hol aludhattak! Rajtuk kívül még másik három ismerős zarándokkal is találkoztunk Cacabeloson, méghozzá egy német családdal. Ott amúgy fantasztikus ebédben volt részünk, a paella mellett a polipot is megkóstolták anyukámék. Egy kicsit aggódtam, hogy hátha nem nyeri el a tetszésüket, de szerencsére nagyon ízlett nekik. Remélem, hogy amíg itt lesznek egyszer még el tudunk menni vacsorázni, és akkor letesztelhetik itt, Astorgában is. Villafranca del Bierzot is megcsodáltuk, ami az egyik munkatársamnak a szülővárosa, és tényleg ámulatba ejtő. Teli van kis utcácskákkal, gyönyörű régi házakkal, és egyáltalán az egésznek olyan jó hangulata van! Ponferrada viszont most sem lett a kedvenc városom, nem tudom, valahogy olyan semmilyen számomra. Teli van falfirkákkal, amire már akkor is felfigyeltem, amikor először jártam itt. Molinaseca viszont annál szebb, annak ellenére (vagy éppen azért), hogy igen kicsi település. Engem inkább a kisebb települések varázsolnak el, a nagyobb városok olyan személytelenek.

A mostani zarándokokat egyáltalán nem ismerem, mert tényleg nagyon kevés időt töltök a recepción, még szerencse, hogy most tudnak nélkülözni. Nyáron erre nem igazán lesz lehetőség! Munkatarsam viszont éppen ma jelentette be, hogy egy masik hospitalero fog jönni a jövő héten, aminek több szempontból is örülök. Egyrészt már nagyon meg szeretném ismerni, mert különleges ember, akinek hihetetlen energiái vannak, és a kezével gyógyítani tud. Ő volt az, akivel decemberben együtt dolgoztam volna, csak nem érkezett meg; szóval már nagyon kíváncsi vagyok rá. Másik szempontból azért jó, hogy jön, mert így több szabadidőm lesz, és tudok dolgozni. Az elmúlt két napban természetesen nem haladtam egyik munkámmal sem előrébb, bár erre számítottam. Mondjuk az is előre lépés, hogy egyre jobban felfedezem Spanyolországot. Az elkövetkező két napban pedig teljesen új helyekre fogunk kirándulni, melyek számomra is ismeretlenek! Már nagyon érdekel Oviedo és Salamanca. Várom is, de ha Salamancába megyek, az azt jelenti, hogy az anyukámék haza mennek, aminek persze nem feltétlen örülök. Persze tisztában voltam vele, hogy négy nap nem sok idő, de mindenképpen jobb a semminél!