Una hospitalera en Astorga

Egyedül maradtam, este elbúcsúztunk egymástól, és ma reggel már nem fogok találkozni vele. Az utolsó napunkat jól eltöltöttük, bár amennyire tudtam, megpróbáltam átvállalni a munkáját, hogy élvezze ki minden percét. Mi is elmentünk egy búcsúvacsorára, ami nagyon jól sikerült. Finomakat ettünk, isteni bort ittunk és elég kimerítő beszélgetésbe volt részünk. Kicsit meg is mosolyogtam magamban; ez a fajta társalgás sokszor jellemezte a kapcsolatunkat. Nem tudom, ez amúgy az idősebbeket jellemzi általánosan, vagy éppen csak rá igaz. Sokszor belekezdett egy történetbe, amiről aztán eszébe jutott egy másik, majd egy még újabb, a végén már teljesen elkalandoztunk a témától, és szegény megpróbált minél több információt elmondani az ismerőseiről. Persze egy ideig még lehet követni; mondjuk a második részig, de aztán már az ember teljesen elveszti a fonalat, meg hogy, akkor most ki kivel van. Az viszont biztosan korral jár, hogy az embernek hihetetlen sok mondanivalója van, hiszen olyan sok minden megtörtént vele, amit meg akar osztani másokkal. Én általában pedig jó hallgatóságnak bizonyulok, már csak azért is, mert, még ha nem érdekel a téma, akkor sem akarok illetlen lenni, és türelmesen végighallgatom. Az viszont biztos, hogy az együtt töltött időt jót eltöltöttük, és nagyon sok mindent tanultam , örülök, hogy egy kis időt vele lehettem. Biztos hiányozni fog, de megígérte, hogy vissza fog jönni!

Az albergueben ma kewes zarándok alszik, de mindegyikük érdekes egyéniség önmagában véve. Az első két ember, apa és fia együtt érkeztek, az édesapa 77 éves, és ez a tizenötödik Caminoja! Mindezt peacemakerrel teljesíti úgy, hogy ránézésre az ember meg nem mondaná, hogy akár tíz kilométert is tud sétálni.

Utánuk egy spanyol fiú érkezett meg, ami Lengyelországban tanult egy ideig Erasmussal, most fejezte be az iskolát, és a lengyeleknél szeretne munkát keresni. Olyan furcsa ez, hogy nekem olyan nehéz megérteni, hogy a napsütötte Spanyolországból, hogyan kívánkozhat valaki éppen oda. Bár ha jobban belegondolok, nem tudok túl sok mindent Lengyelországról, egyszerűen csak nem az az ország, ahol el tudnám képzelni az életemet. Az is igaz, hogy aki pedig ide született a spanyol emberek közé, az meg lehet, hogy éppen valami teljesen másra vágyik. Végül pedig egy lengyel úr érkezett meg, aki teljesen elfáradt az egész napi gyaloglástól, és semmi másra nem vágyott csak egy ágyra. Nem is láttam a továbbiakban, úgyhogy tényleg nagyon kimerült!