Una hospitalera en Astorga

Az egyik zarándokot megleptem egy bakanccsal, amiért igen hálás volt. Régebben hagyták még itt nálunk, kb egyszer használták, de mivel a viselőjének nem volt kényelmes, így megbízott minket azzal a feladattal, hogy találjunk neki gazdát. Még pedig olyat, akinek valóban szükségese van rá. Igazság szerint én már az orosz fiúnak is felajánlottam, és úgy érzem ezt valóban az ő számára hagyták itt, de nem akarta elfogadni. Azt mondta, biztos jön majd valaki, akinek nagyobb szüksége lesz rá! Reggel megtaláltam a tulajdonosát; a tegnapi zarándokok között volt egy brazil fiú, aki minden felkészülés nélkül vágott neki a barátaival az El Caminonak, még hozzá egy egyszerű sportcipőben. Persze nem kell semmi különleges felszerelés, de azért egy túrabakancsban könnyebb teljesíteni több száz kilométert, nem is beszélve arról, hogy Galíciában azért nehezebb terepen halad az ember. Hatalmas hegyek között, erdőben, eukaliptuszfák árnyékában! Jaj, olyan gyönyörű! Alig várom, hogy én is útra kelljek végre, de tavasznál hamarabb nem tudok indulni. De az már úgyis csak egy pár hónap, kirándulni pedig itt a környéken is mehetek, mert errefelé is fantasztikus a táj!

Ma segitonk felajánlotta, hogy ha ráérünk mindketten a munkatarsammal, és ő is, akkor kocsival elvisz minket várost nézni, csak mondjuk meg hova szeretnénk menni! Szívem szerint kapásból fel tudnék sorolni tíz helyet csak a közvetlen környékünkről, de persze nem szabad telhetetlennek lenni, szép lassan felfedezhettem a körülöttem levő vidéket.

Átrendeztem a szobámat, amivel hogy is mondjam, eléggé megszenvedtem, szét kellett szerelnem az ágyat, meg ilyenek, de megoldottam! Végül is nagyon szeretem a szobámat, most már csak kissé otthonosabbá kell tennem. Az egyik barátomtól kaptam egy ezer darabos puzzlet, most azt szeretném kirakni, és felrakni a falra, azzal azért el leszek egy ideig, de esténként van időm vele foglalkozni. A napomat nem feltétlen ezzel fogom eltölteni az biztos, mert annyi programot találtam ki magamnak, hogy nincs is mindenre időm. A középpontban a spanyol tanulás áll, csak a módjába viszek némi változatosságot. Egyrészt interneten vannak különböző gyakorló programok, másrészt rengeteg fordítanivaló könyv, és prospektus van az albergueben. Illetve tőlünk nem messze van a könyvtár is, ahol aztán végképp találok olvasnivalót. És ott van ugye a spanyol óra is, ami sajnos mostanság egy kicsit megváltozott. Olyan csoportban tanulunk, ahova bárki elkezdhet járni, és tulajdonképpen akármikor. Az utóbbi időben sok új tanuló érkezett, akik egyáltalán nem beszélnek spanyolul, így velük teljesen az alapoktól kell kezdeni a tanítást. Ezen a szinten pedig én már túlemelkedtem, és nem olyan ütemben fejlődünk, mint amennyire lehetne. Ezt persze a tanár is észreveszi, és mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy mi is mindig találkozzunk valami új ismerettel. Mindettől függetlenül annyira jó látni, hogy pár hét elteltével az a lány, aki az első órán még megszólalni sem mert, már tud válaszolni a kérdésekre!

Nem sok zarandok alszik nalunk ma, kettő közülük Bécsből indult útnak, ami valljuk be rettentő messze van! És hozzá kell azt is tenni, hogy nem Santiago a végcéljuk, hanem Lisszabon Portugáliában. Van egy külön Camino, ami Lisszabonból megy Santiagoba, nekik ez már csak ráadás! De nagyon vegyes ma a társaság, a finnektől kezdve a japánon és koreaiakon keresztül egészen a spanyolig; és akkor még nem is említettem az ausztrál lányt, és a két osztrákot!