Una hospitalera en Astorga

Reggel búcsút vettem olasz barátaimtól, és nagy nehezen a finn fiúkat is sikerült felébreszteni. Egyikük elmondása alapján azért maradtak ilyen sokáig, mert előző nap egy olyan albergueben aludtak, ahol nem volt fűtés. Így, azt hiszem érthető, miért nem akartak kikelni az ágyból! Nem is értem amúgy, hogy merik ezt megtenni, ráadásul egy privát szálláshelyen, - minimum 9 euroért - egy 6 fokos szobába küldeni pihenni a zarándokokat. Ilyen körülmények között nem tud felfrissülni senki, de másnap mégis folytatnia kell az útjukat! Amikor ilyeneket hallok, olyan mérges vagyok, mert egyszerűen nem fér a fejembe, hogy lehetnek ilyen anyagiasak és haszonlesőek az emberek. Miért kell ezen a fantasztikus úton is azokat a lehetőségeket keresni, hogy minél több hasznot termeljen az albergue. Elhiszem azt, hogy vannak emberek, akik nem jó szándékból, hanem megélhetésért üzemeltetnek itt szállást, de akkor is, mégis mindennek van egy határa. A zarándokokat beküldeni egy 6 fokos szobámba szerintem már túllő ezen a képzeletbeli határon; ezt már nem szabadna hagyni. Mondjuk ezek után nem csodálom, hogy nálunk mindenki jól érzi magát! Meleg van, tisztaság, kedvesek vagyunk, egy fantasztikus konyhában főzhetnek maguknak a zarándokok; és Astorga önmagában is lenyűgöző városka.

Ismét elképesztően sok koreai alszik nálunk, amúgy nagyon aranyosak ők is, de egyszerűen nem tudom megfejteni, hogy miért jön most ennyi koreai ide! De most már utánajárok ennek, mert nagyon érdekel! Már egyáltalán az is érdekes, hogy annyira messzi, hogyan hallanak ennyien erről az útról, és ezután még fogják magukat és el is jönnek! Biztos van valami magyarázata!

Ma tudtam beszélni az édesanyámmal, illetve egy otthoni barátommal, aki sajnos elég beteg. Sajnálom, hogy néha rossz híreket hallok otthonról, én szerencsére viszont csupa jó eseményről számolhatok be. Olyan mélységes nyugalom vesz körül, hogy nem tudom szavakba önteni; néha már tényleg az a furcsa, hogy ennyire tökéletes minden. Sokszor akkor szembesülök vele igazán, amikor végighallgatom, hogy otthon mi történik a többiekkel. Persze nagyon szívesen hallgatom a beszámolójukat, sőt! Ilyenkor mindig inkább arra vagyok kíváncsi, hogy velük mi történt; számomra persze az az érdekesebb! Végül magamban mindig megállapítom, hogy hihetetlenül jó döntés volt otthagynom az otthoni életemet, és ide jönnöm! Persze nem szabad elfeledkeznem a céljaimról sem, és egyre inkább kristályosodnak ki a megvalósítás lépései. Mostanra szinte teljesen tisztában vagyok azzal, miért így alakult az életem. Gondolok itt arra, hogy miért éppen ide kellett jönnöm, és miért nem Burgosba. Persze azt nem tudhatom, hogy mi történt volna velem, ha ott kezdek hospitaleraként dolgozni, de az minden esetre érdekes, hogy a mai napig nem válaszoltak a levelemre; pedig úgy három hónapja írtam nekik! Most utólag visszagondolva tényleg örülök neki, hogy így alakult, mert itt olyan embereket sikerült megismernem, akik különleges szerepet töltenek be az életembe. Sokkal inkább a családjukként kezelnek, mint egy egyszerű dolgozóként. És érezni rajtuk, hogy nagyon szeretnek, és ami talán még fontosabb, hogy őszintén!