Una hospitalera en Astorga

Rég fordult elő velem, hogy elaludtam; de ma sikerült fél tízkor felébrednem, amin én magam is nagyon meglepődtem. Nem baj, végül is kipihentem magam, és különösebben nem hiányoztam senkinek. Mivel két zarándok aludt csak nálunk, ezért nem volt sok munkánk, így is 11-re mindennel végeztünk, és mehetem a piacra. Imádom az astorgai vásárt; én mondjuk csak zöldséget és gyümölcsöt szoktam venni, de persze mindent lehet kapni. Helyi munkatarsam megmutatta, hogy hova érdemes menni, és tulajdonképpen az első alkalomtól kezdve oda is járok. Nagyon kedvesek velem, és jó érzés, hogy megismernek; mindig a vásárlás végén adnak valami ajándékot is, ma éppen diót kaptam. Szóval sort kerítettem a szokásos bevásárlásomra, majd az albergueben folytattam munkatarsam sálának készítését. Mivel végignézte, ahogy három héten keresztül mindenkinek csak kötöttem, így ő is kért egy sálat. Most már azért nem haladok olyan gyorsan vele, mint karácsony előtt, de az is igaz, hogy most több időt szakítok a spanyol tanulására. Igazán jó internetes oldalakat lehet találni, ahol interaktív módon lehet gyakorolni, most éppen az időm nagy részét ezzel töltöm ki. Ma pedig 10 „vendég” érkezett hozzánk, de hogy is mondjam; ezek nem is igazi zarándokok. Vagyis kettő ember eléggé furcsán viselkedett. Azt ugye tudni kell ezekről a szállásokról, hogy nem szálloda, azaz van amikor tényleg nagyon sok emberrel kell együtt aludni. Mondjuk 20 ember normális egy szobában, de tényleg akad olyan hely is, ahol 100 emberrel kell megosztani az alvásra kialakított termet. Ehhez képest nálunk most egy 10 fős szoba van nyitva először, oda engedjük be az érkezőket, és ha többen jönnek, akkor nyitunk ki még egy 4 fős szobát, majd még egy négy főset, és így tovább. Tehát ma összesen 10-en alszanak itt, ami elvileg egy szobát igényelne; de hogy ne érezzék annyira zsúfoltnak, és kényelmesebben elférjenek kinyitottunk még egy helyiséget. Tehát a nagyban 8-an, a kicsiben 2-en voltak. Mire odajött hozzám egy koreai lány, hogy nem férnek el, és nagyon kicsi a szoba, ők meg sokan vannak, és nyissak ki még egy helyiséget. Mondtam neki, hogy akkor ketten menjenek át a négy fős szobában, és akkor az egyikben 4-en, míg a másikban 6-an lesznek. Ő még ezt is túl zsúfoltnak ítélte meg, de ezzel egyszerűen nem tudok mit kezdeni; máskor 10 ember osztozik rajta, és senkinek sincs semmi problémája. Erre két órával később meg egy férfi kérte, hogy nyissunk ki neki még egy szobát, mert nem férnek el rendesen. De hát könyörgöm, 6-an voltak egy 10 fős helyiségben! Úgy viselkedtek, mintha nem is zarándokok lennének, mintha még soha nem aludtak volna albergueben. Mintha nem tudnák, hogy ez nem egy szálloda, és ez nem így működik. Csak még rendesen én éreztem kényelmetlenül magamat, mintha még most rossz ember lennék attól, hogy nem teljesítem ezt a kívánságukat. Igazából nem is értem, hogy jutott eszükbe ezt kérni! Amúgy egyetlen probléma van csak azzal, hogy ennyi szobát kinyitunk, hogy amint kinyit az ember egy helyiséget, másnap reggel az egészet ki kell takarítani, teljesen mindegy hányan aludtak benne! Na de mindegy, annyira nem lényeges, csak egyszerűen nem is értem ezeket a zarándokokat, és azt sem értem, hogy akkor máshol hogyan alszanak?!

Ma este Mark főzött nekünk vacsorát, ami tényleg nagyon aranyos volt tőle, és igen jó szakácsnak bizonyult. Ettünk, boroztunk, jót beszélgettünk, szóval a nap vége csodásan sikerült. De holnap ő is folytatni fogja az útját, így is már talán négy éjszakát töltött nálunk, ami nem jellemző! De hoztam még neki térképet, ugyanis spanyol órán ismét az El Caminoval foglalkoztunk, és Paco nagyon sok térképet, meg könyvet hozott. Az egyik éppen a Via Platát mutatja be, amerre Mark fog menni. Ez az út Sevillából megy Santiagóba, és Astorgánál csatlakozik a Camino Francésbe. Mark tulajdonképpen visszafelé fog haladni rajta, és lemegy egészen a tengerpartig, ami innen nem is tudom hány kilométerre lehet, de nagyon messze van. Jaj, én is úgy várom már, hogy újra útra keljek; a pontos időpontját még nem tudom, de szerintem tavasszal. Én Astorgából szeretnék Santiagóba, majd Finisterréhez menni, végül Muxia-ba. Ez azért még sok mindenen múlik, de igazán boldog lennék, ha sikerülne, na de majd meglátjuk!