Una hospitalera en Astorga

A mai nap viszonylagos nyugalomban telt, csupán két zarándok alszik nálunk. De az már most biztos, hogy holnap hárman lesznek; akik most is itt vannak, illetve egyikük felesége. Az egyik férfi Skóciából indult el, és a munkatarsammal nagyon összebarátkoztak, aminek örülök, de azért egy kicsit elragadtatta magát vele kapcsolatban. Például, elvileg csak egy éjszakát lehet itt lenni, ha esetleg valaki beteg, akkor maradhat két estét is. Ebből mondjuk nem szoktunk olyan nagy problémát csinálni, télen tényleg nem gond, ha valaki nem folytatja az útját. Ezzel még nem is lenne baj, csak Mark még további két napot akar maradni, azért nem folytatta az útját, mert pénzt utalnak neki és arra vár, szóval nem abban a helyzetben van, hogy pénz nélkül kell zarándokolnia. Meg nem is tartom igazságosnak, hogy például David, aki tényleg pénz nélkül folytatta útját, nem is akármilyen útvonalon (Svájc – Róma – Santiago – Pamplona – Finnország); neki nem engedték meg, hogy fizetés nélkül itt aludjon. Mark bármennyire is szimpatikus nekem, azért nem aludhat itt mindenki ingyen, akit kedvelek. Legalábbis úgy érzem, ez most az én felelősségem.

Ma egész órán az El Caminoról beszélgettünk, és közben eszembe jutott, hogy tulajdonképpen arról még nem is írtam, hogy mi is ez valójában. Röviden és tömören egy zarándokút, ami Szent Jakab apostol sírjához vezet el Santiago de Compostellába. Több útvonal létezik, ezek közül a legismertebb a Camino Francés, ami a francia – spanyol határtól, pontosabban Saint Jean Pied-de-Port-ból vezet nagyjából 800 km-en át az apostolnak szentelt katedrálishoz. De emellett számos más útvonal is létezik, mondjuk Portugáliából, vagy teljesen északon a tengerparton, esetleg Sevillából Santiago felé. Mindegyik útnak a végcélja közös, de igazság szerint bárhonnan el lehet kezdeni. Sokan otthonukból indulnak, ami lehet akár Prágában, vagy Németországban, esetleg Hollandiában, vagy Norvégiában. A zarándokút során a legtöbb városban és faluban direkt a zarándokok számára kialakított albergue-k találhatók, ahol jutányos áron, és relatíve jó körülmények között aludhatnak. Relatíve, ami azt jelenti ebben az esetben, hogy mellőzve mindenféle luxust, akár 100 emberrel is megosztva egy szobát. Persze ez elég ritka, a legtöbb helyen 10-20 fős szobák vannak, közös zuhanyzókkal, illetve főzési lehetőséggel. A zarándokok nagyjából napi 25-30 km-t tesznek meg átlagosan, amihez két-három nap után hozzászokik az ember. Az út során minden szükséges felszerelés elfér egy hátizsákban, még pedig úgy, hogy semmiben nem szenvedünk hiányt. A séta során pedig az embernek bőven van ideje eltöprengeni saját kis életén, jövőjén, céljain. Mindenki más indok végett vág neki ennek a csodának, de az összes ember számára tartogat meglepetéseket. Mindenekelőtt a szeretetet, még hozzá olyat, mellyel ritkán találkozhatunk. Itt minden egyes egyén teljesen önmaga lehet, megszabadulva környezetünk rossz hatásaitól. Értem ezen azt, hogy senki nem siet sehová, nem kell kapkodni, és újra elkezdhetjük értékelni az élet apró örömeit. Viszonylag ritkán gondolunk arra, hogy milyen jó, hogy van meleg víz, vagy egy ágy ahova lefeküdhetünk. Vagy egyszerűen csak, hogy milyen jó, hogy egyáltalán élünk, és hogy milyen kis apró dolgokkal örömet tudunk okozni egymásnak. Ezek lennének az élet igazi értékei, és pont ezeket felejtjük el, és mellőzük az életünkből. Olyan mintha ezen az úton egy kicsit visszakapnánk létünknek azt az elfeledett részét, ami a legértékesebb.

Igazság szerint órákat tudnék mesélni az El Caminoról, de a legtömörebben így tudom leírni, illetve mindenkinek azt tanácsolom, hogy legalább egyszer vágjanak neki, és nem fognak csalódni!