A tegnapi naphoz képest a mai kész felüdülés volt, na jó apróságok azért ma is akadtak, de megpróbáltam a lehető legjobban kezelni a helyzetet. A mosollyal ugye sok mindent meg lehet oldani!
Reggel ismét bebizonyosodott, hogy a takarítás női munka, bár ugye ezen nem is érdemes csodálkozni. A rendrakás után pedig egyik munkatarsammal beszélgettem majd egy órat, o minden nap jön ellenőrizni az albergueben, hogy rendben mennek a dolgok, működik-e a fűtés, meg hasonlók. Nagyon jó ember, és tényleg annyira örülök neki, hogy el tudok beszélgetni folyékonyan a spanyol anyanyelvűekkel, óriási előrelépésként élem meg.
És ma búcsúebédet is főztem, mivel a munkatársam holnap indul haza. Az utolsó napján még együtt reggeliztünk, a helyi churreriában, és holnap is és fogom búcsúztatni. Aztán lehet, hogy még vissza fog jönni, aminek nem is tudom, hogy örüljek-e vagy sem. Néha már tényleg egy kicsit sok belőle, de azért persze szeretem is egyben; csak már rigolyásabb ember egy kicsit az átlagnál. Amúgy nagyon ízlett mindenkinek a főztöm, pedig hát szerintem nem volt valami kiemelkedő menü; azt főztem meg, amit a lehetőségekből a legjobban ki tudtam hozni.
Amúgy uj munkatarsam tényleg az a tipikus tanárnő forma, ami részben jó, részben nem annyira. Például kifejezetten sokat beszél, nehéz mellette úgymond nyugalmat találni. Ezen értem azt, hogy nekem sokszor jól esik egyedül lenni, és nem szólni senkihez, és hozzám se kell feltétlenül beszélni, ha nem muszáj. Vagy az is lehet, hogy hozzászoktam a túl magányos életformához? Lehet, mert sokszor észre vettem, hogy idegesítenek, ha sokan vannak körülöttem. Jobban szeretem, ha magam vagyok; na jó persze nem mindig. Viszont van egy határozottan jó oldala annak, hogy tanárnő volt; már pedig az, hogy tényleg sokat lehet tanulni tőle. Egyrészt, mert tág a látóköre, másrészt Amerikában tanított, így az angolomat is javítja. Na ennek kifejezetten örülök! Mert tényleg bármit elmondok, amit akarok, de azért apróbb hibák akadnak a mondanivalóimban. Ezeket ő mind észre veszi, és rögtön korrigálja!
Mégis mindkettőjük esetéből egyre inkább bebizonyosodik bennem, hogy nekem a magam szabályai szerint kell élnem, ahol teljes mértékben megvalósíthatom önmagam. És ahhoz, hogy eljussak a célomig, végig kell járnom az oda vezető utat, ami a legapróbb lépésekkel kezdődik. Talán mondhatom, hogy a legkisebb lépéseket már megtettem, és már felkerültem az első lépcsőfokra, az is igaz, hogy még nagyon sok van hátra. De időm is van még bőven! Ha 35 éves koromra be tudnám teljesíteni az általam kitűzött feladatot, akkor igen elégedett lennék, addig pedig még nagyon sok időm van. Bár mindennek ugye az alapja, hogy megtanuljak spanyolul. Az pedig már csak ráadás, hogy tanulás közben azt tehetem egész nap, amiben kedvem telik, pontosabban azzal foglalkozom, amit szeretek. Mit kívánhat magának még az ember? Persze lennének azért ötleteim; mint például egy férfit, akivel megoszthatom az életem, de most úgy gondolom annak még nem jött el az ideje. Egyszerűen érzem, hogy lesz egy nagyon szép családom, és meg fogom találni a páromat, csak jelenleg nem vagyok kész rá. Teljes mértékben nem tudom megmagyarázni miért képzelem el így a jövőmet, de néha nincsen szükség különösebb magyarázatra. Egyszerűen érzem, és nekem ennyi bőven elegendő.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.