Una hospitalera en Astorga

Tegnap egy magyar sem érkezett, de nem kellett sokáig várnom, hogy ismét a saját nyelvemen beszélhessek, ma ugyanis egy fiatal lány érkezett hozzánk Magyarországról! Tényleg az embernek vannak néha különösen kedves emberek, és ő is ezek közé tartozott számomra, este együtt koccintottunk, illetve holnap reggel is találkozunk még, hogy elbúcsúzzunk. Amúgy tényleg hihetetlenül sok magyar érkezik hozzánk, már a munkatársaim is szabályosan nevetnek, ha meghallják, hogy számukra teljesen idegen nyelven beszélek. Sokszor már csak én is megmosolygni tudom, ha meglátom egy credentialban, hogy magyarral van dolgunk. De persze hihetetlenül boldog vagyok tőlük! A caminos élményeimről beszélve pedig mindig annyira elfog a vágy, hogy ismét útra kelljek! Erre sajnos most tényleg nem lesz lehetőségem, de az is igaz, hogy már pontosan elterveztem az elkövetkező három utamat, az elsőt szeptemberre szeretném időzíteni; de most egyelőre még itt van rengeteg dolgom!

Tegnap elmentünk a román körútra, és be kell látni, hogy ugyan többet értettem belőle, de még így is bőven van mit tanulnom. Persze ezt a fajta szókicset nem használom a mindennapjaimban, illetve az idegenwezetot nehezen is lehet követni, de a lényeg, hogy sok mindent értettem. Ezt persze az is elősegítette, hogy már elég sok mindent tudok a témával kapcsolatban, de sajnos a kérdéseimet nem tudtam feltenni, mert így is két órásra húzódott a program. Egyben ez volt az utolsó spanyol óra is a nyári szünet előtt, amit részben sajnálok is, de azért pozitív oldala is van. Így sokkal több szabadidőm lesz, és teljesen más dolgokkal is foglalkozhatom. Az albergueben most viszonylag sokan dolgozunk, ennek köszönhetően több időm is van, de annyira változó, hogy éppen mennyien vannak a hospitalerok, hogy erre nehéz alapozni. Vasárnap még nyolcan voltunk, most hétvégén pedig már csak öten leszünk. Az albergueben most egy fokkal nehezebb az élet, ugyanis felújítások folynak, vagyis inkább fejlesztés. Egy másik szoba építése folyik éppen a recepció mellett, és ugye az építkezés nem éppen egy hálás körülmény, főleg akkor nem, ha délután aludni akar az ember. Azért bízunk benne, hogy egy pár héten belül mindennel elkészülnek, vagy legalábbis belátható határidőn belül. De egy hatalmas sikert tudhatok a magaménak, legalábbis én annak tartom. Ugye három japán hospitalero dolgozik most nálunk, akik közül csak egy férfi beszél spanyolul, illetve angolul is; a másik két hölgy töri az angolt, spanyolul pedig egyáltalán nem tudnak kommunikálni. Azért az ember, ha meg akarja értetni magát, akkor így vagy úgy, de sikerül neki, ezt pedig én is megtapasztalhattam, sőt! Ugyan elég sok türelem árán, de sikerült elérnem, hogy az egyik japán hölgy folyamatosan beszélgetni jön hozzám, és sikerrel is járunk. Egyszerűen olyan fejlődés figyelhető meg a beszédén, hogy magam sem merem elhinni. Eddig egy csendes, visszahúzódó hölgyként ismertük, aki alig szólt egy pár szót, most pedig mintha egy másik nő lenne velünk. Sokat beszél, mesél az életéről, és rendesen ő keresi a társaságot. Mindettől hihetetlenül boldog vagyok, és talán egy kicsit személyes eredményként is élem meg a dolgot. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy az alberguen rajtam kívül angolul szinte senki nem tud beszélni vele, a honfitársaival meg a saját nyelvükön beszél. Abban biztos vagyok, hogy még sokszor nem érti azt, amit mondok neki, bármennyire is lassan beszélek. De tudom, milyen az, amikor egy idegen országban van az ember, és segítségre van szüksége. A legfőbb körülmény ilyenkor, hogy legyen önbizalmunk megszólalni, és talán éppen ezt a legnehezebb elérni. Aztán egy idő után belátjuk, hogy nem az a lényeges, hogy nyelvtanilag mennyire helyesen beszél az ember, hanem, hogy egyáltalán próbálja kifejezni magát. Aki meg szeretne érteni minket, az úgyis meg fog! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nyelvtan nem lényeges, illetve az, hogy helyesen is fogalmazzuk a mondatokat; csupán annyit, hogy sokkal fontosabb, hogy egyáltalán, valahogy elkezdjünk beszélni az adott nyelven. Azt is hozzá kell tenni, hogy a spanyolok például minden egyes szónak örülnek, amit az ő nyelvükön mond az ember. Bármennyi hiba is van a mondatban, hálásak érte; mert vettük a fáradtságot, hogy hozzájuk alkalmazkodjunk. Elég már csak arra gondolni, ha egy külföldi nálunk megszólal magyarul; nem hiszem, hogy az benne a legfőbb, hogy jól használja az igeidőket, hanem az, hogy a mi kis országunk nyelvét használja! Összességében tehát, ennek a japán hölgynek is csak egy kis biztatás és türelem kellett, és most egy másik embert ismerhetünk meg. Abban pedig biztos vagyok, hogy ő is teljesen máshogy érzi magát!