Una hospitalera en Astorga

Nagy várakozásokkal néztem a mai nap elébe, ugyanis Leonba mentünk, hogy végre megvegyem a sütőt. Mindezek előtt reggel időben fel tudtam kelni, és munka előtt el tudtam menni sétálni, mint ne mondjak, fantasztikus volt! Reggel hétkor Spanyolországban még természetesen szinte mindenki alszik, nem kapkodnak el semmit. Ennek én kifejezetten örültem, így ugyanis önfeledten élvezhettem a madarak csicsergését. Az óváros körül tettem egy könnyed sétát, miközben ismét megcsodálhattam ezt a gyönyörű városkát. Örülök, hogy itt élhetek, mert valóban mintha nekem teremtették volna! Az utam a Caminoba csatlakozva ért vissza az albergue elé, amiről természetesen az jutott eszembe, amikor zarándokként közeledtem Astorga felé. Vicces most teljesen más perspektívából látni ugyanazt az utat! Ami viszont egészen biztos, hogy rendszeresíteni szeretném a reggeli sétákat, már csak azért is, mert annak idején otthon ez bevett szokásom volt, illetve annyira felfrissíti az embert. Legalábbis én teli leszek tőle energiával, és ha lehet, még vidámabban állok a naphoz. Olyannyira, hogy még a konyha látványa sem tudta lelombozni a hangulatomat. Ugyanis, előzőleg egy tíz fős olasz társaság vette birtokába az alsó szintet, és aki volt a Caminon, az tudja, ez mit is jelent. Aki pedig nincs tisztában vele, annak elmondom, hogy hadi állapotokat eredményez, minden tekintetben. Azt például nem értem, hogy a két méter magason található ablak mitől, és egyáltalán hogyan lett tiszta kosz, de én székről is alig értem el, hogy megtisztítsam. Szóval ma igen sok dolgom akadt, éppen csak végeztem fél tizenegyre, amikor pedig már a recepcióra kellett sietnem. Nem vagyok híve a kapkodásnak, átvettem a helyiek eme jó szokását, de az utóbbi időben már jóval nyitás előtt be akarnak jönni a zarándokok. Ez már egy fokkal nehezebb kérdés! Egyrészt elég rossz nézni, hogy kint ülnek az albergue előtt, és arra várnak, hogy kinyissam az ajtót. Másrészt viszont reggeltől takarítunk, és mindenkinek úgy van kiszámolva az ideje, hogy idő előtt nem szabad beengednünk senkit. Illetve, onnantól kezdve, hogy kinyitom az ajtót, már sehova nem tudok menni, ott kell lennem a fogadóhelyiségbe, nem mehetek teáért, vagy fel a szobámba egy pillanatra sem. Persze ma amúgy is rohanósra sikerült a nap, mert mindenkinek rengeteg takarítanivalója akadt, és ugye mi pedig kettő előtt el akartunk indulni. Sajnos egy kicsit csúszott a program, mert nem lettünk kész, és ráadásul, még el is tévedtünk egyszer. Végül elértünk a bevásárlóközpontig, ahol magamra maradtam, és elindultam, hogy végre megvásároljam a hőn vágyott sütőt. Meg kell állapítanom, hogy a Media Markt itt nagyon drága, és a választékuk sem túl gazdag, legalábbis ami a sütőket illeti. Miután ott nem találtam megfelelőt, átmentem egy másik boltba, ahol megláttam a számomra tökéletes darabot, méghozzá fantasztikus áron. Ám, sajnos nem volt szerencsém, ugyanis csak egy kiállítása darabjuk maradt, azt pedig nem lehetett megvenni. Tehát a sütőről egyelőre le kell mondanom, vagy pedig Astorgában kell beszereznem. Így, úgy döntöttem, hogy holnap megnézem itthon, és nem várok tovább, megveszem, ezzel is legalább egy helyi kereskedőt támogatok! A maradék időben pedig körútra indultam a temérdek boltok között, és ismét nyugtáztam, hogy ez nem az én világom. Nagyjából egy órát tudtam áldozni az egész épületre, ami azért rengeteg boltot jelentett, de az utolsó negyed órában már nehezen találtam fel magam. Egyszerűen nem köt le, hogy ruhákat nézek! Ha vásárolni akarok, akkor célirányosan megyek és keresek magamnak valamit, de programnak egyáltalán nem nyeri el a tetszésemet.