Sajnos reggel elkerültük egymást a magyar úriemberrel; pontosabban hamarabb elindult, mint azt gondoltuk, én pedig akkor még a szobámban dolgoztam. De annyi baj legyen; kívánom, hogy szerencsésen Santiagóba érjen. Ha már személyesen nem is tudtam közölni mindezt velem, de legalább üzenhettem neki. Ugyanis az utolsó magyar is megérkezett hozzánk, ám ő nem aludt nálunk. Úgy érezte, hogy inkább tovább indul, mert találkozni szeretne a társával, és húsz kilométer lemaradása volt. De legalább a jó kívánságaimat hírül tudja vinni! Mindenesetre mindketten teljesen más felfogásúak voltak, mint az előttük járó hölgy, aki teljesen elvarázsolt, még most is a hatása alatt vagyok. Sajnálom, hogy nem tudtam jobban megismerni, de nem lennék meglepve rajta, ha még találkoznánk valahol!
Amúgy ma nagyon elfáradtam, mert igen sokan voltak, tehát jó sok tennivalónk akadt! Az idő viszont gyorsan és jól eltelt, sőt, még sütkérezni is volt időm. De ugye ez is már a napi programom része, amikor egyben hálát is adhatok mindazért, amit itt kapok! Holnap pedig már előre látom, hogy iszonyú sok munkám lesz délelőtt. A koreaiak ugyanis hatalmas főzést tartottak a konyhában, ami nem sok jót sejtet. Egyrészt, mert éreztük a nem éppen bizalomgerjesztő illatokat, másrészt pedig láttuk a végeredményt is. Persze reménykedni azért még lehet, hogy reggelig esetleg kicsit rendet raknak, de erős kétségeim vannak efelől. Vicces, mert az ő rizsfőzésük tulajdonképpen a mi kis világunk leképezése. Azt ugye tudni kell, hogy Korea meglehetősen híres a rizsről, minden nap esznek rizst, talán a kínaiak mellett ők fogyasztják a legtöbb rizst, bár erről nincsenek pontos információim. A hangsúly nem is ezen van, hanem azon, hogy az ember azt gondolná, hogy istenien el tudják készíteni; pedig ez igen távol áll a valóságtól. Ugyanis egyszerű körülmények között meg sem tudják főzni! A mi kis modern világunkban mindent gépekkel oldunk meg, és lassan már olyan szintre jutunk vele, hogy el sem tudjuk képzelni az életünket nélkülük. A koreaiaknak van rizskészítő gépük is, amibe bele kell csak tenni az előírt mennyiségű rizst és vizet, majd megnyomni rajta egy gombot, végül egy hangjelzés tudatja velük, hogy ehetnek. Ehhez képest itt kénytelenek a hagyományos módszerhez folyamodni, aminek az lesz a vége, hogy az edény alján, egy centiméter vastagságban odakozmál minden, a fölötte lévő rétegeket viszont nagyon jóízűen elfogyasztják. Egyszerűen, ezt az önmagában könnyű műveletet már nem tudják megvalósítani a kis gépük nélkül, aminek az eredményével holnap én szembesülhetek. Mindezt leszámítva intő példaként is szolgálhat, mert lassan minden cselekvésünket gépük irányítanak, aminek az a következménye, hogy a saját kis eszünket nem használjuk. Mindent számológéppel kalkulálunk, még a legegyszerűbb műveleteket is, és lassan gondolkodni is elfelejtünk. Bár persze minek is azt, amikor a gépek azt is megoldják helyettünk! Az emberi érzéseket azonban semmivel sem tudjuk pótolni, bármennyire is szeretnénk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.