Una hospitalera en Astorga

A mai (tegnapi) zarándokok nem kapkodták el a reggeli indulást, még kilenckor is hatan az albergueben voltak. Szóval minden szempontból furcsák voltak, részben a tegnapi viselkedésük miatt, másrészt a reggel miatt is. Elvileg nyolc és fél kilenc között szoktak útnak indulni, igaz mindig van egy-két kivétel, de ma tényleg sokan maradtak tovább. Ezzel csupán az a probléma, hogy reggel kilencre jön a takaritono, és egyáltalán nem tudunk semmit tenni addig, míg a zarándokok itt vannak. Szegény, amúgy most nagyon beteg, de még így is jött dolgozni; ráadásul ma nagyon sok feladata volt. A felső szinten álmennyezetet szereltek fel, és utána volt mit összetakarítani! De holnap nem kell jönnie, mert ma csak négyen alszanak nálunk, utánuk meg mi is rendet tudunk tenni.

Oscar a négy zarándok egyike, aki Madrid mellől érkezett, és már volt a Camino Primitivón, ami teljesen északon halad a tenger mellett. Egy nagyon érdekes dolgot kérdezett tőlem, ami igazság szerint nekem is feltűnt régebben. Az El Camino jele egy sárga fésűkagyló, ami mintegy útjelző mutatja a helyes irányt. A kagylót viszont kétféle módon lehet felfesteni, egyrészt amikor a szétágazó része a kiindulást jelöli, és így azt szimbolizálja nekem, hogy minden út egy pontba, azaz Santiagóba vezet. Illetve fordítva is, és én is megfigyeltem, hogy az út során bizonyos régióiban az első módon ábrázolják, míg máshol éppen fordítva. De Oscar felhívta a figyelmemet a lényeges különbségre, én ugyanis nem gondolkodtam el a második variáció jelentésén. Persze ez is relatív, hogy kinek mit jelent. Oscar megfogalmazta a lényeget. Ugyan Santiagóba érkezünk, de az tulajdonképpen a következő utunk mintegy kiindulópontja; még pedig a saját bensőnk beteljesítése. Azt is jelképezi, hogy legyünk nyitottak a világra, és vegyük észre az életben rejlő számtalan lehetőséget. És, hogy ne menjünk el az élet mellett, úgy, hogy nem vesszük észre a benne megnyilvánuló számtalan csodát. Minden ember maga dönti el, hogy melyik úton megy tovább, mint ahogy azt is mindenki saját magának határozza meg, hogyan is érzi magát. Gondolok itt arra, hogy hogyan látja valaki a világot, az csak a saját döntésén múlik, mert minden az ember fejében dől el. Ha negatívan látja a világot, akkor csak a rossz dolgokat fogja felfedezni, és magához vonzani. Viszont, ha pozitív energiát sugároz ki magából, akkor, az valamilyen úton-módon rá is hatást gyakorol. És különben is mennyivel egyszerűbb egész nap mosolyogni, és vidámnak lenni, mint mindenen keseregni!

Ma spanyolon az iszlám vallásról beszélgettünk, azon belül is a Mekkába vezető zarándoklatról, illetve a ramadánról. Sajnos Mohamed, a csoporttársunk még nem sajátította el eléggé a spanyol nyelvet ahhoz, hogy igazából megossza velünk a gondolatait. Próbálkozik nagyon szegény, de eléggé nehezen tud elmondani egy összetett mondatot; így kicsit nehéz megérteni. De ami a legfontosabb, hogy minden tőle telhetőt megtesz az ügy érdekében. A ramadán meg számomra valami hihetetlen dolgot jelképez. Milyen erősen kell hinni valamiben ahhoz, hogy majd egy hónapon keresztül az ember napfelkeltétől napnyugtáig ne igyon, ne egyen! És ugye vannak még egyéb megkötések is, mint például nem szabad dohányozni, vagy éppen házas életet élni, és gondolom még lehetne sorolni. De még azt is hozzá kell tenni, hogy mindez augusztus magasságában történik, vagyis a legnagyobb melegben; egész nap víz nélkül! Tényleg bámulatos ez a fajta kitartás, sokan nem lennének rá képesek! Rehan, akivel Cipruson dolgoztam együtt, szintén megtartotta a ramadánt, és az ő elbeszéléséből tudom, hogy ez számukra nem valami nehezen teljesíthető dolog, sokkal inkább öröm és megtiszteltetés! Persze sok mindennel nem értek egyet a muszlinokkal kapcsolatban; egy azonban biztos, tényleg fantasztikus, hogy ennyire erős hittel rendelkeznek.

Ket ismerossel pedig ellátogattunk egy kis faluba, ahol helyi szövésű pokrócot, sálat meg poncsót lehet vásárolni. Elmentünk oda is, ahol mindezeket készítik, és megnézhettem, hogyan működik a szövőgép. Olyan puha és finom tapintású volt minden! Azért eléggé elkeserítő, hogy a gép másfél óra alatt készít el egy egész pokrócot. Ezzel szemben nekem egy sál két- három napba is beletelik; jó persze nem kötöm folyamatosan, de akkor is 20 óra biztos kell hozzá. És én itt most egy sálról beszélek; nem egy pokrócról!!!!