Una hospitalera en Astorga

Hu, hát a mai napomat nem kívánom magamnak még egyszer! Amióta itt vagyok ez volt a legrosszabb; amit sajnálok is, de persze nem lehet minden napja jó az embernek. Bár ugye megpróbálom mindenben a pozitívumot keresni, azért ebben nehezen sikerült. Tulajdonképpen kis apróságok vannak, amik zavarnak, és estére úgy azért összegyűlik minden. Ugye azt tudni kell, hogy a belga lannyal dolgoztam együtt, akivel nagyon hasonló a gondolkodásunk; miután elment egyedül maradtam, így a saját szokásaimat alakítottam ki. Most pedig amióta visszajöttem nagyon sok ember van itt, és senki sem az én korosztályomból, ami azt vonja maga után, hogy teljesen más szokásaik vannak. A legszembetűnőbb, ami már amióta visszajöttem szúrja a szememet, hogy rendetlenség van; minden ledobálva mindenhova, és nincs rendesen kitakarítva sem. Jó tudom az idősebbek nem úgy takarítanak, a férfiak meg pláne nem – félreértés ne essék, nem akarom leszólni a férfiakat, mert tudom, hogy van, aki nagyon pedáns! Szóval minden össze-vissza van, és az a jól kialakult rendszer tűnt el, amit megszoktam. A mai napomat a konyha kitakarításával kezdtem, még soha nem volt ilyen koszos, amióta itt vagyok! Aztán azt is furcsáltam, hogy közölték velem, hogy nem kell ott lenni a recepción déltől, mert aki akkor jön az úgysem zarándok, vagy busszal jött. Szépen csöngessenek, és ha kell, akkor majd ajtót nyitunk. Ezzel a jellegű felfogással többször találkoztam mostanság, de én ezt nem tudom megérteni. Azért vagyok itt, hogy a zarándokokat fogadjam, foglalkozzam velünk! Itt van négy önkéntes, és egy zarándoknak csöngetnie kell, hogy beengedjék? Én nem szerettem, ha arra kellett várnom, hogy ajtót nyissanak; úgy érzi az ember, mintha zavarna. Szóval ez nekem összeegyeztethetetlen a gondolkodásommal, és különben is nem esik nehezemre ott lenni. Aztán például nekem annyira egyértelmű, hogy itt az albergueben valami nyugtató, relaxáló zene szól; erre bekapcsolják az interneten a rádiót, amin éppen rap zene szól; nekem ez sem fér bele, nem így akarom fogadni a zarándokokat.

De ami aztán tényleg feltette a pontot a napomra az egy spanyol zarándok volt, aki hajnal négykor akar továbbmenni, mert a barátai akkor érkeznek meg. Természetesen elmondtam neki, hogy hogyan tud kimenni, nem is gondoltam, hogy ebből probléma lesz. Aztán este amikor mondtam a munkatársamnak, az teljesen kikelt magából, hogy menjen szállodába aludni, mert zavarni fogja a többieket. Meg hogyan gondolja ezt, és ha ő lett volna itt, akkor nem adott volna neki ágyat. Egyszerűen nem értem, azért vagyunk itt, hogy a zarándokoknak segítsünk, vagy nem? Kérdeztem, hogy adjak-e neki másik szobát, ahol egyedül lehet. Na erre még inkább felháborodott, hogy akkor két szobát kell takarítanunk. De hát könyörgöm, egyszerűen fel kell csak söpörni, meg felmosni; egy szoba úgy olyan tíz perc alatt megvan! Ettől nagyon rosszul éreztem magam, mert még hibásnak gondoltam magam, hogy megengedtem, hogy itt aludhat! Hihetetlen!  Mennyire máshogy gondolunk mindannyian erre az útra, tényleg olyan furcsa!

Akadt azért még apróság, amin fent akadtam, de nem ér annyit, hogy felidézzem, a legjobb mielőbb elfelejteni! Már csak azért is, mert hiába szeretem eme munkatársamat, és tényleg aranyos, de végül holnap lesz az utolsó napja. Ezt én annyira nem bánom! Tényleg annyira sok múlik azon, hogy kivel kell együtt dolgoznod, kivel kell eltöltened a napjaidat! Bár ezek után felvetődik bennem, hogy mi lesz nyáron, amikor másik hat önkéntessel fogok közösen dolgozni. De mondjuk úgy vettem észre, hogy a fő problémám abból ered, hogy nekem is már voltak kialakult szokásaim, és elmentem, de mire visszaértem teljesen más környezetben találtam magam. Most viszont újra vissza lehet állítani a jól bevált dolgokat anélkül, hogy bárki is beleszóljon. Már csak egy napot kell mosolyogva kibírnom; na jó annyira azért nem esik nehezemre! De ma már foglalkoztam a zarándokokkal is, és az egyiküket tényleg nagyon megkedveltem, templomba is együtt mentünk! Viszonylag jól meg is értettem a spanyolját, ilyenkor mindig nagyon boldog vagyok! Egy másik zarándok pedig Skóciából indult el, és éppen Glasgowban vett magának új cipőt! Jaj, ott is milyen jól éreztem magam; na jó élni nem tudnék ott, nagyon hideg van, és keveset süt a nap! De most itt vagyok a napfényes Spanyolországban, és ha most jobban belegondolok, ma már nem is fáztam. Amúgy Astorgában is rendes tél van ám, olyan öt fok körüli hőmérséklettel, ami ugye a mínusz tíz fokos Esztergom után rendesen melegnek tűnik. Holnap ki is akarom használni a jó időt, és el szeretnék menni sétálni, de csak ebéd után, mert búcsúebédet kell főznöm! Na meglátjuk a holnapi napomat, de tudom, hogy egy feladatom van csupán, mindent mosolyogva végig hallgatni és mindenre válaszolni: Vale!