Una hospitalera en Astorga

Úgy érzem a sziesztát nem lesz nehéz megszoknom, remélem lehetőségem is lesz majd rá a nyár folyamán. Ma is kihasználtam a délutánt egy kis pihenésre, és ismét fáradtabbnak éreztem hirtelen magam, de ez az érzés fél óra múlva teljesen megváltozott, és estére sem merültem ki annyira. Az persze kérdéses, hogy mondjuk augusztusban lesz-e rá időm, vagy sem, de majd meglátjuk. Reggel viszont ismét korán, hatkor keltem, és így volt időm jógára elmenni, aminek már csak azért is örülök, mert jövő héten biztos nem fogok tudni. Malen mindig élvezetes órát tart, és mindenkihez megpróbál igazodni. Ma azért eléggé megerőltető feladatokat végeztünk, de ő is felhívta rá a figyelmet, hogy ezeknek nagy része az ember fejében dől el, na jó, persze nem kizárólagosan. Sajnálom, hogy ebben az időpontban van, mert nyáron nem lesz rá lehetőségem, hogy elmenjek, de megpróbálok valami megoldást találni. Teljesen feltöltődve érkeztem vissza az alberguebe, ahol rögtön főzésbe, majd munkába kezdtem.

Ma nem alszanak sokannálunk, bár úgy volt, hogy egy csoport is érkezni fog. Emiatt még spanyolra sem mentem, mert nem tudtuk pontosan mikor jönnek, aztán végül egyáltalán nem érkeztek meg. Pedig kíváncsi lettem volna milyen, ha ennyi ember van nálunk, de lassan ezt is megtapasztalhatom. A zarándokok között van egy holland srác, akivel tényleg nagyon jól összebarátkoztam, még vacsorát is ajánlottam fel neki, amitől nagyon meg volt hatva. Az én számomra viszont a legörömtelibb pillanat még csak ezután következett, megkérdezte, honnan jöttem. A válaszomon nagyon megrökönyödött, ugyanis egy pár napja találkozott egy úriemberrel egy albergueben. Annyit kell tudni amúgy a holland fiúról, hogy Santiagóból indult el, és visszafelé halad, ami ugye azt vonja maga után, hogy azokkal az emberekkel találkozik, akik már jártak nálunk. A férfi, akivel együtt töltöttek egy kis időt mesélt egy hospiteláról, aki hihetetlenül kedves, segítőkész, mosolygós, barátságos, kimosta a ruháit és mellesleg magyar. Ez a leírás pedig rólam szól, és annyira felemelő érzés, hogy valaki így őriz meg a szívében. Ilyenkor úgy érzem, hogy valóban ez az én feladatom, hogy azt a szeretetet és kedvességet sugározzam az emberek felé, ami bennem van. És a legszebb az, hogy egy percre sem esik nehezemre. Vicces, hogy a holland fiú nem konkrétan hozzánk jött, hanem véletlenül talált ide, és így botlott belém is. Kiderült, hogy a Caminója után ő is hospitalero szeretne lenni, így amiben tudtam segítettem neki. Innentől kezdve pedig úgyis mennek a dolgok a maguk útján, ha az a sorsa, hogy a zarándokokat segítse, akkor úgy is sikerül a terve!