Una hospitalera en Astorga

 Elég vicces, ugye tegnap írtam, hogy bízom benne lesz lehetőségem bepótolni a város bemutatását, de arra nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan kárpótlást is kapok. Ugyan nem körbe kellett vezetnem valakit, de a kezdeti lépéseket sikerrel tettem meg. Éppen sétálni indultam, amikor az albergue melletti parkban egy zarándokkal futottam össze, aki éppen készült felfedezni a várost, de nem volt se térképe, se információja a látnivalókról. Így visszamentem egy térképért, leültünk közösen a parkban, és elmondtam neki egy pár érdekességet Astorgáról. Persze a részletekbe nem mentünk bele, de jó pár háttér információt oszthattam meg vele, amitől rettentő boldog volt. Éppen ezért is érzem annyira jónak ezt az ötletet, mert a zarándokok mindennek örülnek, mindent értékelnek. Nekik a város megmutatása nem olyan, mintha turistákat kalauzolna az ember. Egy pillanatra sem kell aggódni, hogy mi fog történi, mert egyszerűen csak mesélni kell nekik, még hozzá egy olyan témáról, ami engem teljesen elvarázsolt. Tényleg fantasztikus ez az Astorga!

Ma én főztem az ebédet mindannyiunknak, eléggé izgultam hogyan fog sikerülni! Szerencsére mindenkinek ízlett a főztöm, ami spenótos – garnélás rizottó volt; legalábbis azt mondták, teljes mértékben meg vannak elégedve vele. A hospitaleranak jó főzni, mert mindent szeret, az uriember egy kissé válogatósabb. Annyira jó; nap, mint nap jobban érezzük magunkat, és tényleg remek tanárom van mindkettőjük személyében; a nyelvtudásomat egyértelműen a holgy fejleszti a legjobban!

Sajnos a húsvét kérdése továbbra sem oldódott meg, a helyi szokások tekintetében nem jutottam előrébb! Az biztos, hogy a hétfőt nem ünneplik, ma sonkát sem ettünk, és holnap senki sem fog meglocsolni! De bízom benne, hogy nem fogok elhervadni!