Una hospitalera en Astorga

Az elmúlt három nap eseményeit igen könnyen össze tudom foglalni, ugyanis szinte csakis munkából állt. A Semana Santa, azaz a húsvétot megelőző nagyhét miatt a spanyoloknak rengeteg szabadidejük van, így aki teheti, most jön zarándokolni! Ennek köszönhetően tényleg hihetetlenül sokan voltak. Abban biztos vagyok, hogy sokkal kedvesebb lesz a szívemnek a téli időszakban való munka, ugyanis teljesen más kapcsolatot lehet kialakítani a vendégekkel. Most szinte semmire sincs idő, szinte még arra sem, hogy az albergueről a tudnivalókat elmondjam, nem hogy még a városról! Azért minden tőlem telhetőt megteszek, és ha máskor nem is, de a délutáni időszakban mindenkinek adok térképet, és tudatom a legfontosabb információkat. Már alig várom, hogy idegenvezetést szervezzek az embereknek. Szóval nincs túl sok időm a kikapcsolódásra! Az utóbbi három napban már tényleg egy olyan szintre jutottam, hogy még naplóírásra sem volt időm, vagy éppen annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam számítógép elé ülni.  A probléma abból ered, hogy mostanság egyszerűen nincs időm a szobámba felmenni, és nekiállni! Ezen a héten pedig aztán végképp nem lesz semmire lehetőségem, már csak azért sem, mert a masik hospitalero elment egy hétre Rabanalba, az alberguebe segíteni, így most csak hárman maradtunk. Mindenesetre nagyon jól beosztjuk a munkát egymás között, már amennyire tudjuk. Azzal együtt, hogy már két embernek kell a recepción lenni, mert sokan egyszerre szoktak érkezni, és míg egyikünk az adatokat írja, addig a másik megmutatja a szobákat. Illetve egyik segitonk nagyon eltűnt, egyáltalán nem szokott már segíteni, általában napi két percre jön be, és már megy is, semmi több!

És ami a zarándokokat illeti! Ugye nagyon sokan vannak, ami egyenesen azt vonja maga után, hogy mindenkire kevesebb idő jut, és nehezebb mélyebb kapcsolatot kialakítani velük. Ennek ellenére persze azért mindig összebarátkozunk valakivel. Tegnap egy kanadai fiúval beszélgettem igen sokat, végül hozott nekem ajándékot, amin mindig meghatódok. Ma pedig egy lengyel úriember zárt a szívébe, akinek egy nadrágot tudtam felajánlani; hálának jeléül ő is hozott egy kis meglepetést! Egy olasz fiú pedig segített lefordítani saját nyelvére a tudnivalókat az alberguevel kapcsolatban. Elég vicces volt, mert tíz perccel később már fel is olvastam három lánynak, akik meg is dicsértek! Az olasz viszont nem az én nyelvem az biztos, nem tudom miért, de nem nekem való. Az olasz fiú viszont nagyon kedves volt! A barátjuknak hoztak egy tortát, amit a mi hűtőnkben tároltak, és nekünk is hoztak egy-egy süteményt. Végül a születésnapi meglepetést is megkóstolhattunk, ami rettentő finom volt; én pedig mindenkit megkínáltam egy pálinkával. Persze nem a házival, mert az túl durva lenne nekik, de persze ez is ízlett mindenkinek. A zarándokokhoz visszatérve, pedig sajnos túl sokan vannak azok, akik nem is igazi vándorok. Busszal, vonattal közlekednek, vagy éppen a hátizsákjukat vitetik el taxival. De emellett két ágyas, fürdőszobás apartmant szeretnének, ami már tényleg a vicc kategória. Míg mások teljesen el vannak ájulva a mi kis alberguenktől! Szerintem is fantasztikus, sőt, most már teával várjuk a zarándokokat! Szívem szerint én valami harapnivalót is kínálnék, de persze ennek is nagyon örülök! Jó ilyen helyen dolgozni, ilyen emberek között!

Segitom elkészítette a könyvespolcomat, elvileg holnap fel is fogja szerelni, már nagyon várom! Ennek örömére el is megyek a piacra virágot venni, és így még otthonosabb lesz a szobám! Segitom tényleg mindent megtesz értem, lassan már tényleg nem tudom neki, hogy meghálálni, és teljesen olyan, mintha a szeretett nagypapám lenne!