Una hospitalera en Astorga

A napom ismét egy hatalmas ajándék volt, melyet soha nem fogok elfelejteni. Egy svájci házaspár két napig aludt itt nálunk, mert a feleségnek problémája volt a lábával, méghozzá annyira, hogy be is fejezték nálunk a Caminot. Amíg nálunk voltak megpróbáltunk mindenben a segítségükre lenni, munkatarsam a kezével gyógyította a hölgyet, és pedig minden másban álltam a rendelkezésükre. Búcsúzóul hoztak nekünk ajándékot, amin mindig meghatódok, mert annyira magával ragadó, hogy két nap ismertség után, egyszerűen úgy érzik, hogy adni szeretnének nekünk valamit; pedig nem szükséges semmi, a szeretet, amit felénk sugároznak éppen elég.

A következő meglepetést munkatarsam készítette el, ugyanis főzött nekünk, még hozzá nagyon finomat. Viszonylag meglepő itt számomra, hogy Spanyolországban a férfiak főznek, takarítanak, és minden házimunkából kiveszik a részüket. Általában jót nevetnek azon, hogy miért is csodálkozom én ezen, de nálunk ugye nem ez a megszokott! Az ebédünket természetesen ma is a teraszon fogyasztottuk el a masik hospitalerowal a szikrázó napsütésben, a gyönyörű kilátást csodálva. Szieszta gyanánt pedig csak ültem a recepció ablakában, élveztem a nyárias időjárást, hallgattam a madarak muzsikáját, és olvasgattam. Ilyenkor, olyan mérhetetlen nyugalom jár át, és mindig elgondolkodom azon, hogy mivel érdemeltem ki mindezt. A választ erre a kérdésre továbbra is keresem, de előbb utóbb biztos meglelem!

Egy diák csoport érkezett hozzánk, de emellett ma hihetetlenül sok zarándok érkezett! Első alkalom számomra, hogy ennyien vannak az albergueben, és végre átélhettem milyen is ez. Furcsa, merőben más élmény, mint télen, de ennek is meg van a varázsa! De, ami ennél is lényegesebb, ismét egy magyar zarándok érkezett hozzánk, egy hölgy, akiről már hallottam. Tudtam, hogy ide fog érkezni, abban pedig csak bíztam, hogy éppen nálunk fog megszállni. Minden szempontból különleges embert ismerhettem meg, egyrészt ő volt számomra az első női zarándok, másrészt hihetetlen kisugárzása volt. Olyannyira kedvesség áradt belőle, hogy nehéz szavakba önteni, és egy sajátos kapcsolat alakult ki köztünk, amit az első pillanattól kezdve érezni lehetett! Elmentünk együtt misére, és megmutattam neki a Santo Spiritus templomot, amit egyszerűen mindenkinek látni kell, még inkább a szertartást átélni. Ugyanis olya, mintha egy kis családban lenne az ember, a templom hátsó részében pedig apácák foglalnak helyett, akik énekelnek a mise alatt; persze mindannyiunkat elvarázsolt! Ám mindezek előtt elmentünk koccintani egy pohár borral és a legnagyobb meglepetés még csak ekkor ért, ugyanis kaptam tőle egy pólót. Ám ebben nem is maga a póló a lényeges, hanem amit szimbolizál. Tudni kell ugyanis, hogy pár évvel ezelőtt a hölgy Izraelben járt, ahol éppen kitört a háború, így a repülőtérről sem tudott kijönni, ám egyetlen pólót hozott el emlékbe. A Caminora indulva pedig olyan érzése támadt, hogy el kell hoznia ezt a pólót, mert valakinek oda kell adni. Nem tudta pontosan kinek, egyszerűen csak érezte, hogy lesz egy személy, aki valami miatt különleges lesz neki. Több mint ötszáz kilométert tett meg idáig, a póló mégis mindvégig nála maradt, míg nem ide ért hozzám. Úgy érzete nekem kellett elhoznia ezt a pólót! Ez egy olyan ajándék, amit soha nem fogok elfelejteni egész életemben, mert ez egy olyan dolog, amit csak egy embernek tud ajándékozni az ember. Nem tudom szavakba önteni ezt az érzést, de fantasztikus mekkora megtiszteltetésben van részem. Ismét nem tudom, mivel érdemeltem ki mindezt, és ilyenkor tudatosul bennem, hogy igenis végre azt tehettem, amire igazán „hivatott” vagyok. Este még órákon keresztül beszélgettünk, és tényleg egy hihetetlen emberrel ismerkedhettem meg, akinek ugyan nagyon nem volt egyszerű az élete, és igen sok megpróbáltatáson kellett átesnie, mégis megőrizte a pozitivizmusát, és mindez sugárzott is róla.  És álljon itt egy mondat, ami oly sokat elárul róla, de egyben más zarándokra, és köztünk rám is vonatkozik, hogy mit is keres a Caminon:

A lehetőséget, hogy újra tudjak hinni, bízni és megbocsátani!